Zsoltárok 2

1 Miért csődültek a népek, és gondolnak hiábavalót a nemzetek,

Warum toben die Nationen und sinnen Eitles die Völkerschaften?

2 összeállanak a föld királyai, és együtt tanakodnak a fejedelmek az Örökkévaló és az ő fölkentje ellen?

Es treten auf die Könige der Erde, und die Fürsten ratschlagen miteinander wider Jehova und wider seinen Gesalbten:

3 Szakítsuk szét kötelékeiket, s vessük le magunkról bilincseiket!

“Lasset uns zerreißen ihre Bande, und von uns werfen ihre Seile!”

4 Az égben trónoló nevet, az Úr gúnyolódik rajtuk,

Der im Himmel thront, lacht, der Herr spottet ihrer.

5 akkor beszél hozzájuk haragjában és hevében megrettenti őket:

Dann wird er zu ihnen reden in seinem Zorn, und in seiner Zornglut wird er sie schrecken.

6 Hisz én iktattam be királyomat Cziónon, az én szent hegyemen. –

“Habe doch ich meinen König gesalbt auf Zion, meinem heiligen Berge!”

7 Hadd adok hírt törvényről! Az Örökkévaló szólt hozzám: fiam vagy, én ma szülőd lettem.

Vom Beschluß will ich erzählen: Jehova hat zu mir gesprochen: Du bist mein Sohn, heute habe ich dich gezeugt.

8 Kérj tőlem, s majd adok nemzeteket birtokodul s tulajdonodul a földnek végeit;

Fordere von mir, und ich will dir zum Erbteil geben die Nationen, und zum Besitztum die Enden der Erde.

9 majd megtöröd őket vaspálczával, mint a fazekasedényt szétzúzod őket!

Mit eisernem Zepter wirst du sie zerschmettern, wie ein Töpfergefäß sie zerschmeißen.

10 Most tehát királyok, térjetek észre, okuljatok, földnek birái;

Und nun, ihr Könige, seid verständig, lasset euch zurechtweisen, ihr Richter der Erde!

11 szolgáljátok az Örökkévalót félelemben és ujjongjatok remegés közt.

Dienet Jehova mit Furcht, und freuet euch mit Zittern!

12 Hódoljatok a fiúnak, nehogy haragudjék s elvesznétek az úton; mert kevés híján felgyúl a haragja. Boldogok mind, kik benne keresnek menedéket!

Küsset den Sohn, daß er nicht zürne, und ihr umkommet auf dem Wege, wenn nur ein wenig entbrennt sein Zorn. Glückselig alle, die auf ihn trauen!