Zsoltárok 13

1 A karmesternek. Zsoltár Dávidtól.

Dokle æeš me, Gospode, sasvijem zaboravljati? dokle æeš odvraæati lice svoje od mene?

2 Meddig, oh Örökkévaló, feledsz el engem örökre, meddig rejted el arczodat tőlem?

Dokle æu se domišljati u duši svojoj, mutiti se u srcu svom dan i noæ? dokle æe se neprijatelj moj podizati nada mnom?

3 Meddig tartogassak tanácsokat lelkemben, bánatot szívemben nappal; meddig emelkedjék ellenségem én fölém?

Pogledaj, usliši me, Gospode, Bože moj! Prosvijetli oèi moje da ne zaspim na smrt.

4 Tekints rám, hallgass meg, Örökkévaló, én Istenem, világosítsd meg szemeimet, nehogy aludjam a halál álmát.

Da ne reèe neprijatelj moj: nadvladao sam ga; da se ne raduju koji me gone, ako posrnem.

5 Nehogy mondja ellenségem: Legyőztem őt! — szorongatóim ne vigadjanak, midőn tántorgok.

A ja se uzdam u milost tvoju; radovaæe se srce moje za spasenje tvoje.

6 De én szeretetedben bízom, vigadjon szívem segitségedben, hadd éneklek az Örökkévalónak, mert jót tett értem.

Pjevaæu Gospodu, koji mi dobro èini.