Zsoltárok 104

1 Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Örökkévaló, én Istenem, felette nagy vagy, fenséget és díszt öltöttél.

2 Világosságba burkolózik, mint palástba, kiterjeszti az eget, mint a szőnyeget.

3 Aki vizekben gerendázta emeleteit, aki fellegeket tesz szekerévé, aki jár a szélnek szárnyain.

4 Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet.

5 Talapzataira alapította a földet, hogy meg ne inogjon mindörökké.

6 Vízárral, mint ruhával takartad be, a hegyeken vizek állnak;

7 dorgálásodtól megfutamodnak, dörgésed hangjától szétsietnek –

8 felemelkednek hegyek, alá sülyednek síkságok – arra a helyre, melyet alapítottál nekik.

9 Határt vetettél, hogy át ne lépjék, hogy újra be ne borítsák a földet.

10 Aki forrásokat bocsát a völgyekbe, hegyek között folynak.

11 Itatják minden vadját a mezőnek, vadszamarak a szomjukat oltják.

12 Fölöttük lakozik az ég madara, a lombok közül hangot hallatnak.

13 Megitatja a hegyeket emeleteiből, műveid gyümölcséből jóllakik a föld.

14 Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által, előhozván kenyeret a földből,

15 és bort, mely örvendezteti halandónak szívét, fénylővé tevén az arczot olajtól, a kenyér pedig erősíti a halandónak szívét.

16 Jóllaknak az Örökkévaló fái, Libánonnak czédrusai, melyeket ültetett;

17 ahol madarak fészkelnek, a gólya – cziprusfák a háza.

18 A magas hegyek a zergéknek valók, a sziklák menedékül a hegyi nyulaknak.

19 Teremtette a holdat ünnepek számára, a nap ismeri lementét;

20 szerzesz sötétséget s lészen éjszaka, akkor mozog minden vadja az erdőnek.

21 Fiatal oroszlánok ordítanak ragadmányért, így kérvén Istentől eledelöket.

22 Felsüt a nap visszahúzódnak és tanyáikba heverednek.

23 Dolgára kimegy az ember és munkájára egész estig.

24 Mily számosak a te műveid, Örökkévaló! Mindnyáját bölcseséggel teremtetted, telve van a föld szerzeményeddel.

25 Emitt a tenger, nagy és széles határú: ott van csúszó-mászó és száma sincs, kicsiny állatok nagyokkal együtt.

26 Ott hajók járnak, a leviátán, melyet alkottál, hogy játszadozzon abban.

27 Mindnyájan hozzád reménykednek, hogy megadjad eledelöket a maga idején. –

28 Adsz nekik szedegetnek; megnyitod kezedet: megtelnek jóval.

29 Elrejted arczodat: megrémülnek; visszavonod leheletüket: kimúlnak s porukhoz térnek vissza.

30 Kibocsátod leheletedet: megteremtetnek; így újítod meg a föld színét.

31 Legyen az Örökkévaló dicsősége örökre, örüljön az Örökkévaló az ő művein!

32 Aki letekintett a földre s az megrengett, megérinti a hegyeket és füstölögnek.

33 Hadd énekelek az Örökkévalónak életemben, hadd zengek Istenemnek, amíg vagyok!

34 Legyen kellemes neki beszédem; én örüljek az Örökkévalóban.

35 Veszszenek a vétkesek a földről, s gonoszok ne legyenek többé! Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Halleluja!