Jób 8

1 Felelt a Súachbeli Bildád és mondta:

Respondens autem Baldad Suhites, dixit:

2 Meddig beszélsz efféléket? hatalmas szél szádnak mondásai!

Usquequo loqueris talia, et spiritus multiplex sermones oris tui?

3 Vajon Isten jogot ferdít-e, avagy igazságot ferdít-e a Mindenható?

Numquid Deus supplantat iudicium? aut Omnipotens subvertit quod iustum est?

4 Ha fiaid vétkeztek ellene, odabocsátotta őket bűnük kezébe.

Etiam si filii tui peccaverunt ei, et dimisit eos in manu iniquitatis suæ:

5 Ha te keresve fordulnál Istenhez s a Mindenhatóhoz könyörögnél;

Tu tamen si diluculo consurrexeris ad Deum, et Omnipotentem fueris deprecatus:

6 ha tiszta és egyenes vagy: bizony most virrasztana feletted s békét adna igazságos hajlékodnak;

Si mundus et rectus incesseris, statim evigilabit ad te, et pacatum reddet habitaculum iustitiæ tuæ:

7 s ha csekély volt múltad, a te jövőd felette nagy lesz.

In tantum, ut si priora tua fuerint parva, et novissima tua multiplicentur nimis.

8 Mert kérdezd csak az előbbi nemzedéket s figyelj őseik kutatására;

Interroga enim generationem pristinam, et diligenter investiga patrum memoriam:

9 mert mi tegnapiak vagyunk és nincs tudomásunk, mert árnyék napjaink a földön!

(Hesterni quippe sumus, et ignoramus quoniam sicut umbra dies nostri sunt super terram.)

10 Nemde ők oktatnak majd téged, megmondják neked és szivökből fakasztanak szavakat:

Et ipsi docebunt te: loquentur tibi, et de corde suo proferent eloquia.

11 Magasra nő-e a sás mocsár nélkül, nagyra-e a káka víz híján?

Numquid vivere potest scirpus absque humore? aut crescere carectum sine aqua?

12 Még rügyében van, le nem szakítható, és minden fűnél előbb szárad el.

Cum adhuc sit in flore, nec carpatur manu, ante omnes herbas arescit:

13 Ilyenek az útjai mind az Istenről feledkezőknek s az istentelennek reménye elvész.

Sic viæ omnium, qui obliviscuntur Deum, et spes hypocritæ peribit:

14 A kinek megszakad a bizodalma és pókháló a menedéke;

Non ei placebit vecordia sua, et sicut tela aranearum fiducia eius.

15 rátámaszkodik házára, de meg nem áll, hozzá kapaszkodik, de nem marad meg.

Innitetur super domum suam, et non stabit: fulciet eam, et non consurget:

16 Nedvében álló ő a nap előtt, s kertjén túl tejed a hajtása;

Humectus videtur antequam veniat Sol, et in ortu suo germen eius egredietur.

17 kőhalmon fonódnak össze gyökerei, kőházat szemel ki magának.

Super acervum petrarum radices eius densabuntur, et inter lapides commorabitur.

18 Ha kipusztítják helyéből, megtagadja őt: nem láttalak!

Si absorbuerit eum de loco suo, negabit eum, et dicet: Non novi te.

19 Lám, az az útjának a vígsága s a porból mások sarjadnak ki.

Hæc est enim lætitia viæ eius, ut rursum de terra alii germinentur.

20 Lám, Isten nem veti még a gáncstalant s nem fogja kézen a gonosztevőket.

Deus non proiiciet simplicem, nec porriget manum malignis:

21 A míg nevetéssel tölti szájadat s ajkaidat rivalgással,

Donec impleatur risu os tuum, et labia tua iubilo.

22 gyűlölőid szégyent öltenek, s nincs meg a gonoszoknak sátra.

Qui oderunt te, induentur confusione: et tabernaculum impiorum non subsistet.