Jób 7
1 Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
“¿No es la vida de los seres humanos como una condena a trabajos forzados? ¿No pasan sus días como los de un jornalero?
2 Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
Como un esclavo que anhela un poco de sombra, como un obrero que espera ansiosamente el día de la paga,
3 úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
me han tocado meses de vacío y noches de miseria.
4 Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
Cuando me acuesto me pregunto: ‘¿Cuándo me levantaré?’ Pero la noche sigue y sigue, y doy vueltas en la cama hasta el amanecer.
5 Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
Mi cuerpo está cubierto de gusanos y sucio; mi piel está agrietada, con llagas que supuran.
6 Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
Mis días pasan más rápido que la lanzadera de un tejedor y llegan a su fin sin esperanza.
7 Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
Recuerda que mi vida es sólo un soplo; no volveré a ver la felicidad.
8 nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
Los que me miran ya no me verán; sus ojos me buscarán, pero yo me habré ido.
Cuando una nube desaparece, se va, al igual que quien baja al Seol no vuelve a subir. (Sheol h7585)
10 nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
Nunca volverán a casa, y la gente que conocían los olvidará.
11 Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
“Entonces no, no me callaré; hablaré en la agonía de mi espíritu; me quejaré en la amargura de mi alma.
12 Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
¿Acaso soy el mar, o soy un monstruo marino para que ustedes tengan que cuidarme?
13 Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
Si me digo a mí mismo: ‘Me sentiré mejor si me acuesto en mi cama’, o ‘me servirá recostarme en mi sofá’,
14 akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
entonces me asustas tanto con sueños y con visiones
15 Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
que prefiero ser estrangulado; prefiero morir antes que convertirme en un simple saco de huesos.
16 Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
“¡Odio mi vida! Sé que no viviré mucho tiempo. Déjame en paz porque mi vida es sólo un soplo.
17 Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
¿Por qué los seres humanos son tan importantes para ti? ¿Por qué te preocupas tanto por ellos
18 és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
que los vigilas cada mañana y los examinas a cada momento? ¿No dejarás nunca de mirarme?
19 Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
¿No me dejarás nunca en paz el tiempo suficiente para recuperar el aliento?
20 Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
¿Qué he hecho mal? ¿Qué te he hecho, Vigilante de la Humanidad? ¿Por qué me has convertido en tu objetivo, de tal modo que soy una carga hasta para mí mismo?
21 S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
Si es así, ¿por qué no perdonas mis pecados y quitas mi culpa? Ahora mismo voy a tumbarme en el polvo, y aunque me busques, me habré ido”.
