Jób 7
1 Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
The life of man upon earth is a warfare, and his days are like the days of a hireling.
2 Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
As a servant longeth for the shade, as the hireling looketh for the end of his work;
3 úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
So I also have had empty months, and have numbered to myself wearisome nights.
4 Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
If I lie down to sleep, I shall say: When shall arise? and again I shall look for the evening, and shall be filled with sorrows even till darkness.
5 Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
My flesh is clothed with rottenness and the filth of dust, my skin is withered and drawn together.
6 Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
My days have passed more swiftly than the web is cut by the weaver, and are consumed without any hope.
7 Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
Remember that my life is but wind, and my eyes shall not return to see good things.
8 nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
Nor shall the sight of man behold me: thy eyes are upon me, and I shall be no more.
As a cloud is consumed, and passeth away: so he that shall go down to hell shall not come up. (Sheol h7585)
10 nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
Nor shall he return my more into his house, neither shall his place know him any more.
11 Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
Wherefore I will not spare my month, I will speak in the affliction of my spirit: I will talk with the bitterness of my soul.
12 Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
Am I a sea, or a whale, that thou hast enclosed me in a prison?
13 Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
If I say: My bed shall comfort me, and I shall be relieved speaking with myself on my couch:
14 akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
Thou wilt frighten me with dreams and terrify me with visions.
15 Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
So that my soul rather chooseth hanging, and my bones death.
16 Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
I have done with hope, I shall now live no longer: spare me, for my days are nothing.
17 Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
What is a man that thou shouldst magnify him? or why dost thou set thy heart upon him?
18 és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
Thou visitest him early in the morning, and thou provest him suddenly.
19 Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
How long wilt thou not spare me, nor suffer me to swallow down my spittle?
20 Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
I have sinned: what shall I do to thee, O keeper of men? why hast thou set me opposite to thee, and I am become burdensome to myself?
21 S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
Why dost thou not remove my sin, and why dost thou not take away my iniquity? Behold now I shall sleep in the dust: and if thou seek me in the morning, I shall not be.
