Jób 29

1 És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:

2 Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;

3 mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!

4 Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;

5 midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;

6 midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.

7 Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:

8 megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;

9 vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;

10 előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.

11 Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.

12 Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.

13 Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.

14 Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.

15 Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;

16 apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.

17 Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.

18 Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;

19 gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;

20 dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.

21 Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.

22 Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;

23 s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.

24 Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.

25 Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.