< Jób 17 >
1 Szellemem meg van törve, napjaim elenyésztek, sírok várnak rám!
2 Bizony csúfolkodással illetnek engem, és zaklatásukon kell időznie szememnek.
3 Állj jót, kérlek: kezeskedjél értem tenmagadnál! Ki az, ki kezet csap velem?
4 Mert az ő szívöket elzártad az eszességtől, azért nem engeded felülkerekedniök.
5 Ki osztályrészért elárul barátot, fiainak szemei el fognak epedni.
6 Oda állított engem, hogy példálózzanak népek, s azzá lettem, hogy arczúl köpnek.
7 Elhomályosúlt bosszúságtól szemem, s tagjaim akár az árnyék mindannyi.
8 Eliszonyodnak e miatt az egyenesek, s az ártatlan fölgerjed az istentelen ellen;
9 és az igaz ragaszkodik útjához s a tiszta kezű gyarapodik szilárdságban.
10 Azonban ti mindannyian csak jöjjetek újra, de nem találok köztetek bölcset.
11 Napjaim elmúltak, gondolataim elszakadtak, szívemnek tulajdonai!
12 Az éjszakát nappallá teszik, a világosságot közelebbé a sötétségnél
13 Ha az alvilágot házamul reméltem, a sötétségben megterítette mágyamat, (Sheol )
14 a veremnek így szóltam: atyám vagy! anyám és testvérem! a féregnek:
15 hol van tehát reménységem, és reménységem – ki látja meg?
16 Az alvilág reteszeihez szállanak le, ha egyaránt porban lesz nyugalom. (Sheol )
