< Dániel 5 >

1 Bélsacczár király nagy lakomát készitett ötezer nagyjának s az ezer előtt bort ivott. 2 Bélsacczár a bornak kedvében mondta, hogy hozzák el az arany és ezüst edényeket, a melyeket kivitt atyja Nebúkadnecczár a Jeruzsálemben levő templomból, hogy igyanak belőlük a király s nagyjai, feleségei és ágyasai. 3 Ekkor elhozták az arany edényeket, a melyeket kivittek az Isten háza templomából, mely Jeruzsálemben volt; és ittak belőlük a király s nagyjai, feleségei s ágyasai. 4 Ittak bort s dicsérték az arany, ezüst, réz, vas, fa és kő-isteneket. 5 Abban az órában előjöttek emberi kéznek ujjai és irtak a lámpással szemben a királyi palota falának meszére, a király pedig látta tövét a kéznek, a mely írt. 6 Ekkor a király arczafénye elváltozott rajta és gondolatai elrémítették és csipőjének izületei megoldódtak és térdei egymáshoz ütődtek. 7 A király erővel kiáltott, hogy hozzák be a jósokat, kaldeusokat és csillagjóslókat. Megszólalt a király és mondta Bábel bölcseinek: Minden ember, a ki elolvassa ezt az irást és megfejtését megjelenti nekem, bíbort fog ölteni és arany lánczot a nyakára és mint harmadik fog uralkodni a királyságban. 8 Ekkor bementek mind a király bölcsei, de nem tudták elolvasni az irást, se nem megfejtését tudatni a királylyal. 9 Ekkor Bélsacczár király nagyon megrémült és arcza fénye elváltozott rajta, és nagyjai megzavarodtak. 10 A király s nagyjainak szavai folytán a királyné bement a lakoma házába; megszólalt a királyné és mondta: Oh király, örökké élj! Ne rémitsenek téged gondolataid s arczod fénye ne változzék el! 11 Van egy férfi királyságodban, a kiben a szent istenek szelleme van s atyád napjaiban világosság és értelmesség s bölcseség, a milyen az istenek bölcsesége, találtatott benne; a király pedig, atyád Nebúkadnecczár- az. irástudók, jósok, kaldeusok, csillagjóslók nagyjává, állította föl a te atyád a király. 12 Mivel hogy kiváló szellem és tudás és értelmesség, álmok megfejtése, titkok megjelentése és csomók megoldása találtatott benne, Dániélben, akinek a király Béltsacczárrá tette a nevét: most hát Dániél hivassék s a megfejtést jelentse meg. 13 Ekkor Dániél bevitetett a király elé; megszólalt a király és mondta Dániélnek: Te vagy az a Dániél a Jehúdabeli számkivetés fiai közül való, a kiket elhozott atyám a király Jehúdából? 14 Hallottam rólad, hogy istenek szelleme van benned és világosság, értelmesség s kiváló bölcseség találtatott benned. 15 Most pedig behozattak elém a bölcsek, a jósok, hogy elolvassák ezt az irást és hogy megfejtését tudassák velem, de nem tudják a dolog megfejtését megjelenteni. 16 Én pedig hallottam rólad, hogy megfejtéseket tudsz adni és csomókat megoldani; most tehát ha tudod elolvasni az irást s a megfejtését velem tudatni, bíbort fogsz ölteni s arany lánczot a nyakadra és mint harmadik fogsz uralkodni a királyságban. 17 Ekkor felelt Dániél és mondta a király előtt: Ajándékaid a tieid legyenek és jutalmaidat másnak adjad; de az irást elolvasom a királynak s a megfejtést tudatom veled. 18 Te, oh király – a legfelső Isten királyságot, nagyságot, méltóságot és díszt adott a te atyádnak Nebúkadnecczárnak. 19 És azon nagyság miatt, melyet adott neki, mind a népek, nemzetek s nyelvek reszkettek és féltek tőle; a kit akart, megölt s a kit akart, életben hagyott; a kit akart, fölemelt s a kit akart, lealacsonyitott. 20 S midőn fenhéjázott a szive s lelke a kevélységig elkeményedett, ledöntetett királyi trónjáról és a méltóságot elvették tőle. 21 És az emberek fiai közül kiüzetett és szivét az állatával tették egvenlővé s vadszamarakkal volt a lakása, füvel, mint az ökröket etették őt és az ég harmatjával áztatták a testét, a mig meg nem tudta, hogy uralkodó a legfelső Isten az emberek királyságán s a kit akar, állítja föléje. 22 Te pedig fia Bélsacczár szivedet meg nem aláztad, mind a mellett, hogy mindezt tudtad; 23 s az egek ura fölé emelkedtél és házának edényeit eléd hozták s te meg nagyjaid, nejeid és ágyasaid bort isznak belőlük, és az ezüst, arany, réz, vas, fa s kőisteneket dicsérted, a kik nem látnak s nem hallanak s nem tudnak; az Istent pedig, a kinek kezében van a lelked s a kiéi mind a te utjaid, nem tisztelted. 24 Ekkor ő előle küldetett egy kéznek a töve s ez az irás jegyeztetett föl. 25 Ez az irás pedig, a mely följegyeztetett: Mené-mené, tekél, úfarszin. 26 Ez a dolog megfejtése: Mené, megszámlálta Isten királyságodat és befejezte; 27 tekél: megmérettél a mérlegen s hiányosnak találtattál; 28 perész: elszakasztatott a királyságod és odaadatott Médiának és Perzsiának. 29 Ekkor meghagyta Belsacczár s felöltötték Dániélre a bíbort s aranyláncot a nyakára s kihirdették róla, hogy mint harmadik lesz uralkodó a királyságban. 30 Azon éjjel megöletett Bélsacczár, a kaldeus király. 31 És a méd Darjáves átvette a királyságot mintegy hatvankét éves korában.

< Dániel 5 >