Job 3

1 Endlich öffnete Hiob den Mund und verfluchte seinen Geburtstag.

Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.

2 Und Hiob hob an und sprach:

És szóla Jób, és monda:

3 Verflucht sei der Tag, an dem ich geboren, und die Nacht, die da sprach: es ward ein Knabe empfangen!

Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

4 Dieser Tag müsse finster bleiben: nicht frage nach ihm Gott in der Höhe, noch erglänze über ihm Tageshelle!

Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

5 Zurückfordern sollen ihn Finsternis und Tiefdunkel; Wolkendickicht lagere über ihm, und Tagverdüsterung möge ihn erschrecken.

Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

6 Jene Nacht - sie sei ein Raub der Finsternis: nicht soll sie sich freuen unter des Jahres Tagen und in die Zahl der Monde trete sie nicht ein.

Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

7 Ja, diese Nacht sei unfruchtbar: kein Jubelruf soll sie durchdringen.

Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

8 Es sollen sie verwünschen, die den Tag verfluchen, die fähig sind, den Drachen anzuhetzen.

Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

9 Es müssen sich verfinstern ihrer Dämmerung Sterne; sie harre auf Licht - umsonst! und niemals schaue sie der Morgenröte Wimpern,

Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

10 weil sie mir nicht verschloß des Mutterleibes Pforten, nicht barg das Elend vor meinen Augen!

Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.

11 Warum starb ich nicht im Mutterleibe, verschied ich nicht, als ich herausgetreten aus dem Mutterschoß?

Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

12 Warum empfingen mich Kniee, und wozu Brüste, daß ich sog?

Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!

13 So läge ich nun und rastete, wäre entschlafen und hätte Ruhe

Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –

14 bei Königen und Ratsherren der Länder, die Pyramiden für sich bauten,

Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.

15 oder mit Fürsten, reich an Gold, die ihre Häuser mit Silber füllten.

Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

16 Oder einer verscharrten Fehlgeburt gleich wäre ich nicht ins Dasein getreten, Kindern gleich, die nie das Licht geschaut.

Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

17 Dort hören Frevler auf mit Toben, dort haben Ruhe, deren Kraft erschöpft.

Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

18 Es rasten die Gefangenen allzumal, sie hören nicht des Fronvogts Ruf.

A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

19 Klein und groß gilt dort gleich, und frei ist der Knecht von seinem Herrn!

Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.

20 Warum schenkt er dem Elenden das Licht und Tiefbetrübten das Leben? -

Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?

21 die da harren auf den Tod, er aber kommt nicht, die nach ihm graben, eifriger als nach Schätzen;

A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

22 die sich freuen würden bis zum Jubel, jauchzen würden, wenn sie das Grab fänden -

A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

23 dem Manne, dessen Pfad verborgen ist, den Gott ringsum abgesperrt hat?

A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

24 Denn Seufzen ward mein täglich Brot, und gleich dem Wasser strömen meine Klagen.

Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

25 Denn graute mir vor etwas, so traf es mich, und wovor ich schauderte, das ward mir zu Teil.

Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.

26 Noch fand ich nicht Ruhe, nicht Rast, nicht Frieden, da kam schon neues Toben!

Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.