Job 27

1 Darauf fuhr Hiob also fort, seine Rede vorzutragen:

Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:

2 So wahr Gott lebt, der mir mein Recht entzogen, und der Allmächtige, der meine Seele betrübt hat -

Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,

3 denn noch ist mein Lebensodem ganz in mir, und Gottes Hauch in meiner Nase! -

Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;

4 nein. meine Lippen reden kein Unrecht, und meine Zunge sinnt nicht auf Betrug!

Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!

5 Fern sei es von mir, euch Recht zu geben; bis ich verscheide, lasse ich nicht von meiner Unschuld.

Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.

6 An meiner Gerechtigkeit halte ich fest und lasse sie nicht; mein Gewissen schilt keinen meiner Tage!

Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.

7 Als Schuldiger muß mein Feind erscheinen, und mein Widersacher als der Ungerechte.

Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.

8 Denn welche Hoffnung hat der Ruchlose, wenn abschneidet, wenn herauszieht Gott seine Seele?

Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?

9 Wird Gott sein Geschrei erhören, wenn ihn die Bedrängnis überfällt?

Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?

10 Oder kann er seine Wonne am Allmächtigen haben, Gott anrufen zu jeder Zeit?

Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?

11 Ich will euch über Gottes Hand belehren, was der Allmächtige im Sinne hat, nicht verhehlen.

Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.

12 Ihr alle habt es ja selbst gesehen, warum wollt ihr euch doch so eitlem Wahn ergeben?

Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!

13 Das ist des bösen Menschen Los bei Gott, und das Erbe der Tyrannen, das sie vom Allmächtigen empfangen:

Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:

14 Sind seiner Kinder viel, so ist's fürs Schwert, und seine Sprößlinge haben nicht satt Brot.

Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak sokasulnak meg, és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.

15 Wer von den Seinen übrig blieb, wird von der Pest begraben, und seine Witwen halten nicht die Totenklage.

Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.

16 Wenn er Silber aufhäuft wie Sand und Kleider wie Lehm aufspeichert -

Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:

17 er speichert auf, aber der Gerechte kleidet sich damit, und das Silber teilt der Fromme.

Összeszerezheti ugyan, de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.

18 Der Spinne gleich hat er sein Haus gebaut und gleich der Hütte, die ein Hüter machte.

Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.

19 Reich legte er sich hin - er thut's nicht wieder; er öffnet seine Augen, da ist es aus mit ihm.

Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.

20 Es ereilen ihn Gewässern gleich die Schrecken, des Nachts entführt ihn der Sturmwind.

Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.

21 Der Ost hebt ihn empor, daß er dahinfährt, und stürmt ihn fort von seiner Stätte.

Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.

22 Erbarmungslos schleudert er auf ihn, vor seiner Hand muß er entfliehn, entfliehn -

Nyilakat szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.

23 da klatscht man über ihn in die Hände und zischt ihn aus von seiner Wohnstatt her.

Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.