Job 7

1 "Ist nicht im Dienst der Mensch auf Erden? Ist nicht sein Los ein Frönerleben?

Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!

2 Dem Sklaven gleich, der nur nach Schatten lechzt, dem Fröner, der um seinen Lohn sich sorgt.

Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:

3 So hoffte ich auf Ruhemonde; da wurden Kummernächte mir zuteil.

úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.

4 Und lege ich mich nieder, frage ich: 'Wann darf ich mich erheben?' Und zieht der Abend sich dahin, dann bin ich satt von Unrast bis zur Nachtzeit.

Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.

5 Mein Körper kleidet sich in Fäulnis, in erdige Kruste, und meine Haut vernarbt und wird dann wieder flüssig.

Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.

6 Weit schneller fliegen meine Tage hin als Weberschiffchen. Sie schwinden ohne Hoffnung hin.

Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.

7 Bedenke, daß ein Hauch mein Leben! Nie schaut mein Auge wieder Gutes.

Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;

8 Wer später nach mir schaut, des Auge sieht mich nimmer. Mich suchen deine Augen; ich bin nicht mehr.

nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.

9 Die Wolke schwindet und zergeht, Und wer zum Totenreiche steigt, der kommt nicht mehr herauf. (Sheol h7585)

Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol h7585)

10 Nie kehrt er wieder in sein Haus, und seine Heimat sieht ihn niemals mehr.

nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.

11 So will ich meinen Mund nicht hemmen, nein, aussprechen, was mir das Herz beklemmt. Ich rede so in meiner Seele Bitternis:

Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!

12 'Bin ich ein Meer, bin ich ein Ungeheuer, daß Du Schlaflosigkeit mir auferlegst?'

Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?

13 Ich denke, daß mein Bett mich tröstete und daß mit mir mein Lager trüge auch mein Leid.

Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:

14 Da scheuchst Du mich durch wirre Träume auf; durch Angstgestalten schreckst Du mich.

akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.

15 Erwürgung, Sterben hätte meine Seele lieber als diese meine Schmerzen.

Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.

16 Ich habe es jetzt aufgegeben, immerfort zu eben. Laß ab von mir! Denn meine Tage sind ein Hauch.

Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!

17 Was ist der Mensch für Dich denn Großes, daß Du Dich so mit ihm befassest,

Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,

18 ihn untersuchst an jedem Morgen, in jedem Augenblick ihn prüfest?

és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?

19 Wie lange ist's, daß Du den Blick nicht von mir wendest, mir keine Ruhe lässest, bis ich nur meinen Speichel schluckte?

Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?

20 Und habe ich gesündigt, was tu ich Dir damit, Du Menschenwächter? Was machst Du mich für Dich zur Scheibe? Weswegen diene ich zum Ziele Dir?

Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?

21 Kannst Du mir nicht verzeihen, hingehen lassen meine Schuld? Dann läge ich gar bald im Staube, und suchtest Du mich auf, ich wäre nimmermehr."

S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.