Psalms 137

1 By rivers of Babylon — There we did sit, Yea, we wept when we remembered Zion.

Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

2 On willows in its midst we hung our harps.

A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

3 For there our captors asked us the words of a song, And our spoilers — joy: 'Sing ye to us of a song of Zion.'

Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

4 How do we sing the song of Jehovah, On the land of a stranger?

Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

5 If I forget thee, O Jerusalem, my right hand forgetteth!

Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

6 My tongue doth cleave to my palate, If I do not remember thee, If I do not exalt Jerusalem above my chief joy.

Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

7 Remember, Jehovah, for the sons of Edom, The day of Jerusalem, Those saying, 'Rase, rase to its foundation!'

Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

8 O daughter of Babylon, O destroyed one, O the happiness of him who repayeth to thee thy deed, That thou hast done to us.

Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

9 O the happiness of him who doth seize, And hath dashed thy sucklings on the rock!

Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!