2 Corinthians 1

1 Paul, an apostle of Christ Jesus, through the will of God, and Timothy the brother, —unto the assembly of God which is in Corinth, together with all the saints who are in the whole of Achaia:

Pál, Jézus Krisztus apostola az Isten akaratából, és Timóteus atyafi, az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és mindazoknak a szenteknek, akik egész Akhájában vannak:

2 Favour unto you, and peace, from God [our] Father, and Lord Jesus Christ.

Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.

3 Blessed, be the God and Father of our Lord Jesus Christ, the Father of compassions, and God of all encouragement,

Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak Atyja és minden vigasztalás Istene,

4 Who encourageth us in all our tribulation, to the end we may be able to encourage them who are in any tribulation—through means of the encouragement wherewith we, ourselves, are encouraged by God.

aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk nyomorúságukban másokat azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.

5 Because, even as the sufferings of the Christ overflow unto us, so, through the Christ, overfloweth, our encouragement also.

Mert amint bőséggel kijutott nekünk a Krisztus szenvedéséből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk is Krisztus által.

6 But, whether we are in tribulation, it is for your encouragement and salvation; whether we are encouraged, it is for your encouragement, which worketh inwardly by the endurance of the same sufferings which, we also, suffer; —

De ha nyomorúságot szenvedünk, a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van. Ha megvigasztaltatunk, az is a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van. Ez ad erőt azoknak a szenvedéseknek elviselésére, amelyeket mi is szenvedünk.

7 And so, our hope, is sure in your behalf, —knowing that, —as ye are sharers of the sufferings, so, also of the encouragement.

Erős a mi reménységünk felőletek, tudva, hogy amiképpen társaink vagytok a szenvedésben, azonképpen a vigasztalásban is.

8 For we do not wish you to be ignorant, brethren, as to our tribulation which happened in Asia, —that, exceedingly, beyond power, were we weighed down, so that we despaired, even of life.

Mert nem akarjuk, hogy ne tudjatok, atyámfiai, a mi nyomorúságunk felől, ami Ázsia (tartományban) esett rajtunk, hogy igen nagyon, erőnk felett megterheltettünk, úgyhogy még életünk felől is kétségben voltunk.

9 But, we ourselves, within ourselves, have had the sentence of death, that we might not rest our confidence upon ourselves, but upon God, who raiseth the dead,

Sőt halálra is szántuk magunkat, hogy ne magunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat,

10 Who, out of so great a death, rescued us, and will rescue, —unto whom we have turned our hope, [that], even yet, he will rescue:

aki ilyen nagy halálos veszedelemből megszabadított és meg is szabadít minket, és akiben reménykedünk, hogy ezután is meg fog szabadítani,

11 Ye also labouring together on our behalf, by your supplication, that, unto many persons, being due the gift of favour, unto us, through means of many, might thanks be given in our behalf.

ha ti is segítségünkre lesztek az értünk mondott könyörgésetekben, hogy a nekünk adott kegyelmi ajándékért sokan sokféleképpen adjanak hálát értünk.

12 For, our boasting, is, this, —the witness of our conscience, that, in sanctity and sincerity of God, [and] not in fleshly wisdom, but in God’s favour, have we behaved ourselves in the world, —and more abundantly towards you.

Mert a mi dicsekedésünk ez: lelkiismeretünk tanúsága szerint, mi Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével mozogtunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek.

13 For, no other things, are we writing unto you, than what ye are either reading or even acknowledging, —I hope, moreover, that, throughout, ye will acknowledge,

Nem írunk ugyanis egyebet néktek, mint amit olvastok és meg is értetek, sőt remélem, hogy mindvégig meg is fogjátok érteni.

14 According as ye have also acknowledged us, in part, —that, your theme of boasting, we are, even indeed as, ye, also [shall be], ours, in the day of our Lord Jesus.

Mint ahogy némi részben már eddig is megértettetek minket, hogy ti velünk dicsekedtek, amiképpen mi veletek a mi Urunk Jézus napján.

15 And, in this confidence, I purposed, before, to come unto you, —in order that, a second joy, ye might have, —

Ezzel a bizalommal akartam előbb hozzátok menni, hogy másodízben is részesüljetek a kegyelemben.

16 And, by your means, to pass into Macedonia, and, again, from Macedonia, to come unto you, and, by you, be set forward unto Judea: —

Aztán tőletek akartam átmenni Macedóniába, és Macedóniából ismét visszatérni hozzátok, hogy ti kísérjetek el Júdeába.

17 This, then, being my purpose, perhaps, after all, with lightness, I dealt [with the matter]? or, the things that I purpose, according to the flesh, I purpose, —that, with me, should be the Yea, yea, and the Nay, nay?

Amikor ezt akartam, vajon könnyelműen cselekedtem-e? Vagy amit akarok, ember módon akarom-e? Vagy nálam az „igen“„nem“is lehet?

18 Faithful, however, is God, in that, our discourse, which was [delivered] unto you, is not Yea and Nay;

De Isten a tanúm, hogy a mi hozzátok intézett beszédünk nem volt „igen“is, meg „nem“is.

19 For, the Son of God, Christ Jesus—who, among you, through us, was proclaimed, —through me, and Silvanus, and Timothy, became not Yea and Nay, —but Yea, in him, hath it become;

Mert az Isten Fia, Jézus Krisztus, akit közöttetek hirdettünk, én és Szilvánusz és Timóteus, nem volt „igen“is, meg „nem“is, hanem az „igen“valósult meg benne.

20 For, how many soever be the promises of God, in him, is the Yea, —wherefore also, through him, [be] the Amen, unto God, for glory, through us.

Mert Istennek valamennyi ígérete Őbenne lett „igen“-né és „nem“-mé, és „ámen“-né Isten dicsőségére, általunk.

21 Now, he that confirmeth us, together with you, for Christ, and hath anointed us, is God:

Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban megerősít és fölken, az Isten az,

22 Who also hath sealed us, and given the earnest of the Spirit in our hearts.

aki el is pecsételt minket és a Lélek zálogát adta a mi szívünkbe.

23 But, I, call upon God, as a witness, against my own soul, —that, to spare you, not yet, have I come unto Corinth:

Én pedig az Istent hívom bizonyságul magam mellett, hogy titeket kímélve nem mentem el még Korinthusba.

24 Not that we have lordship over your faith, but are, helpers, of your joy, for, by your faith, ye stand.

Hiszen nem akarunk uralkodni a hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömötöknek, mert szilárdan álltok a hitben.