Job 7
1 The life of a man on the earth is a battle, and his days are like the days of a hired hand.
Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 Just as a servant desires the shade, and just as the hired hand looks forward to the end of his work,
A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
3 so also have I had empty months and have counted my burdensome nights.
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 If I lie down to sleep, I will say, “When will I rise?” And next I will hope for the evening and will be filled with sorrows even until darkness.
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
5 My flesh is clothed with particles of rottenness and filth; my skin is dried up and tightened.
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
6 My days have passed by more quickly than threads are cut by a weaver, and they have been consumed without any hope.
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 Remember that my life is wind, and my eye will not return to see good things.
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 Neither will the sight of man gaze upon me; your eyes are upon me, and I will not endure.
Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
9 Just as a cloud is consumed and passes away, so he who descends to hell will not ascend. (Sheol h7585)
A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)
10 He will not return again to his house, nor will his own place know him any longer.
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11 And because of this, I will not restrain my mouth. I will speak in the affliction of my spirit. I will converse from the bitterness of my soul.
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12 Am I an ocean or a whale, that you have encircled me in a prison?
Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13 If I say, “My bed will comfort me, and I will find rest, speaking with myself on my blanket,”
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 then you will frighten me with dreams, and strike dread through visions,
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 so that, because of these things, my soul would choose hanging, and my bones, death.
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 I despair; by no means will I live any longer. Spare me, for my days are nothing.
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
17 What is man, that you should praise him? Or why do you place your heart near him?
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 You visit him at dawn, and you test him unexpectedly.
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
19 How long will you not spare me, nor release me to ingest my saliva?
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 I have sinned; what should I do for you, O keeper of men? Why have you set me against you, so that I have become burdensome even to myself?
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 Why do you not steal away my sin, and why do you not sweep away my iniquity? Behold, now I will sleep in the dust, and if you seek me in the morning, I will not remain.
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
