Ecclesiastes 1
1 The words of the Preacher, the son of David, king in Jerusalem:
A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei.
2 “Vanity of vanities,” says the Preacher; “Vanity of vanities, all is vanity.”
Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!
3 What does man gain from all his labor in which he labors under the sun?
Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, melylyel munkálkodik a nap alatt?
4 One generation goes, and another generation comes; but the earth remains forever.
Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő; a föld pedig mindörökké megmarad.
5 The sun also rises, and the sun goes down, and hurries to its place where it rises.
És a nap feltámad, és elnyugszik a nap; és az ő helyére siet, a hol ő ismét feltámad.
6 The wind goes toward the south, and turns around to the north. It turns around continually as it goes, and the wind returns again to its courses.
Siet délre, és átmegy észak felé; körbe-körbe siet a szél, és a maga keringéséhez visszatér a szél.
7 All the rivers run into the sea, yet the sea is not full. To the place where the rivers flow, there they flow again.
Minden folyóvíz siet a tengerbe; mindazáltal a tenger mégis meg nem telik: akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanazon helyre térnek vissza.
8 All things are full of weariness beyond uttering. The eye is not satisfied with seeing, nor the ear filled with hearing.
Minden dolgok mint fáradoznak, senki ki nem mondhatja; nem elégednék meg a szem látván, sem be nem teljesednék hallásával a fül.
9 That which has been is that which shall be, and that which has been done is that which shall be done; and there is no new thing under the sun.
A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.
10 Is there a thing of which it may be said, “Behold, this is new”? It has been long ago, in the ages which were before us.
Van valami, a miről mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak.
11 There is no memory of the former; neither shall there be any memory of the latter that are to come, among those that shall come after.
Nincs emlékezet az előbbiekről; azonképen az utolsó dolgokról is, melyek jövendők, nem lesz emlékezet azoknál, a kik azután lesznek.
12 I, the Preacher, was king over Israel in Jerusalem.
Én prédikátor, királya voltam Izráelnek Jeruzsálemben.
13 I applied my heart to seek and to search out by wisdom concerning all that is done under the sky. It is a heavy burden that God has given to the sons of men to be afflicted with.
És adám az én elmémet mindazok vizsgálására és bölcsen való tudakozására, melyek lesznek az ég alatt. Ez gonosz hiábavaló foglalatosság, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy gyötrődjenek vele.
14 I have seen all the works that are done under the sun; and behold, all is vanity and a chasing after wind.
Láttam minden dolgokat, melyek lesznek a nap alatt, és ímé minden csak hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!
15 That which is crooked cannot be made straight; and that which is lacking cannot be counted.
Az egyenetlen meg nem egyenesíthető, és a fogyatkozás meg nem számlálható.
16 I said to myself, “Behold, I have obtained for myself great wisdom above all who were before me in Jerusalem. Yes, my heart has had great experience of wisdom and knowledge.”
Szóltam az én elmémmel, mondván: ímé, én nagygyá lettem, és gyűjtöttem bölcseséget mindazok felett, a kik fők voltak én előttem Jeruzsálemben, és az én elmém bőven látott bölcseséget és tudományt!
17 I applied my heart to know wisdom, and to know madness and folly. I perceived that this also was a chasing after wind.
Adtam annakfelette az én elmémet a bölcseségnek tudására, és az esztelenségnek és bolondságnak megtudására. Megtudtam, hogy ez is a lélek gyötrelme.
18 For in much wisdom is much grief; and he who increases knowledge increases sorrow.
Mert a bölcsességnek sokaságában sok búsulás van, és valaki öregbíti a tudományt, öregbíti a gyötrelmet.
