Psalmen 2

1 Waarom razen de volken, Bluffen de naties,

Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek?

2 Komen de koningen der aarde bijeen, Spannen de vorsten samen tegen Jahweh en zijn Gezalfde:

A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen:

3 "Laat ons hun ketens verbreken, Ons van hun boeien ontslaan!"

Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!

4 Die in de hemelen woont, lacht hen uit, Jahweh bespot ze;

Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket.

5 Dan dreigt Hij ze toornig, Doet ze rillen voor zijn gramschap:

Majd szól nékik haragjában, és megrettenti őket gerjedelmében:

6 "Ik zelf stel Mij een koning aan, Op Sion, mijn heilige berg!"

Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!

7 Nu wil Ik Jahweh’s beslissing verkonden; Hij heeft Mij gezegd: Gij zijt mijn Zoon; Ik heb U heden verwekt.

Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.

8 Vraag Mij: dan geef Ik U de volkeren tot erfdeel, En de grenzen der aarde tot uw bezit;

Kérjed tőlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait.

9 Gij moogt ze vermorzelen met ijzeren knots, En stuk slaan als een aarden pot.

Összetöröd őket vasvesszővel: széjjelzúzod őket, mint cserépedényt.

10 Koningen, bedenkt het dus wel; Weest gewaarschuwd, wereldregeerders!

Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái!

11 Dient Jahweh in vreze; Beeft, en kust Hem de voeten!

Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel.

12 Anders ontsteekt Hij in toorn, en loopt gij uw verderf tegemoet, Want licht kan zijn gramschap ontvlammen. Gelukkig, wie tot Hem zijn toevlucht neemt!

Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, a kik ő benne bíznak!