Spreuken 5
1 Mijn zoon, schenk uw aandacht aan mijn wijsheid, Neig uw oor tot mijn inzicht;
Fiam! az én bölcseségemre figyelmezz, az én értelmemre hajtsd a te füledet,
2 Dat overleg en ervaring u mogen behoeden, En u bewaren voor de lippen van een vreemde vrouw.
Hogy megtartsd a meggondolást, és a tudományt a te ajakid megőrizzék.
3 Want al druipen de lippen der vreemde van honing, En is haar gehemelte gladder dan olie,
Mert színmézet csepeg az idegen asszony ajka, és símább az olajnál az ő ínye.
4 Ten slotte is zij bitter als alsem, En scherp als een tweesnijdend zwaard.
De annak vége keserű, mint az üröm, éles, mint a kétélű tőr.
Az ő lábai a halálra mennek, az ő léptei a sírba törekszenek. (Sheol h7585)
6 Ze bakent de weg des levens niet af, Maar haar paden kronkelen ongemerkt!
Az életnek útát hogy ne követhesse, ösvényei változókká lettek, a nélkül, hogy ő eszébe venné.
7 Welnu dan kinderen, luistert naar mij, Keert u niet af van mijn woorden.
Most azért, fiaim, hallgassatok engem, és ne távozzatok el számnak beszéditől!
8 Houd uw weg verre van haar, Nader niet tot de deur van haar huis:
Távoztasd el attól útadat, és ne közelgess házának ajtajához,
9 Anders moet ge aan anderen uw frisheid afstaan, Uw jaren offeren aan een ongenadig mens
Hogy másoknak ne add a te ékességedet, és esztendeidet a kegyetlennek;
10 Verrijken zich vreemden met uw vermogen, En komt uw zuurverdiend loon in het huis van een ander.
Hogy ne az idegenek teljenek be a te marháiddal, és a te keresményed más házába ne jusson.
11 Dan slaat ge ten slotte aan ‘t jammeren, En moet ge, als heel uw lichaam op is, bekennen:
Hogy nyögnöd kelljen életed végén, a mikor megemésztetik a te húsod és a te tested,
12 Hoe heb ik toch de tucht kunnen haten, En de vermaning in de wind kunnen slaan?
És azt kelljen mondanod: miképen gyűlöltem az erkölcsi tanítást, és a fenyítéket útálta az én elmém,
13 Waarom heb ik niet geluisterd naar hen, die mij onderwezen, Geen aandacht geschonken aan hen, die mij leerden?
És nem hallgattam az én vezetőim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam fülemet!
14 Nu hebben mij haast alle rampen getroffen Midden in de kring van mijn volk!
Kevés híja volt, hogy minden gonoszságba nem merültem a gyülekezetnek és községnek közepette!
15 Drink water uit uw eigen bron, Een koele dronk uit uw eigen put
Igyál vizet a te kútadból, és a te forrásod közepiből folyóvizet.
16 Zoudt ge úw wellen over de rand laten stromen, Uw watergolven over de straten?
Kifolyjanak-é a te forrásid, az utczákra a te vized folyásai?
17 Néén, u alleen behoren zij toe, Niet aan vreemden nevens u.
Egyedül tied legyenek, és nem az idegenekéi veled.
18 Houd dus uw bron voor u zelf, En geniet van de vrouw uwer jeugd:
Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének.
19 Die aanminnige hinde, Die bevallige gems; Haar borsten mogen u ten allen tijde bevredigen. Aan haar liefde moogt ge u voortdurend bedwelmen.
A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az ő emlői elégítsenek meg téged minden időben, az ő szerelmében gyönyörködjél szüntelen.
20 Waarom, mijn zoon, zoudt ge u aan een vreemde te buiten gaan, De boezem strelen van een onbekende?
És miért bujdosnál, fiam, az idegen után, és ölelnéd keblét az idegennek?
21 Voor de ogen van Jahweh liggen de wegen van iedereen open, Hij let op de paden van allen:
Mert az Úrnak szemei előtt vannak mindenkinek útai, és minden ösvényeit ő rendeli.
22 De boze wordt in zijn eigen wandaden verstrikt, In de banden van zijn zonden gevangen;
A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bűnének köteleivel kötöztetik meg.
23 Zijn losbandigheid brengt hem om het leven, Door zijn vele dwaasheden komt hij om.
Ő meghal fenyíték híján, és bolondságának sokasága miatt támolyog.
