Klaagliederen 5

1 Gedenk toch, Jahweh, wat wij verduren, Zie toe, en aanschouw onze smaad:

Emlékezzél meg Uram, mi esett meg rajtunk; tekintsd meg és lásd meg gyalázatunkat!

2 Ons erfdeel is aan anderen vervallen, Onze huizen aan vreemden.

A mi örökségünk idegenekre szállt; házaink a jövevényekéi.

3 Wezen zijn wij, vaderloos, Als weduwen zijn onze moeders;

Apátlan árvák lettünk; anyáink, mint az özvegyek.

4 Ons water drinken wij voor geld, Wij moeten ons eigen hout betalen.

Vizünket pénzért iszszuk, tűzifánkat áron kapjuk.

5 Voortgezweept, met het juk om de hals, Uitgeput, maar men gunt ons geen rust!

Nyakunknál fogva hajtatunk; elfáradtunk, nincsen nyugtunk.

6 Naar Egypte steken wij de handen uit, Naar Assjoer om brood!

Égyiptomnak adtunk kezet, az assziroknak, hogy jóllakjunk kenyérrel.

7 Onze vaderen hebben gezondigd: zij zijn niet meer, Wij dragen hun schuld:

Apáink vétkeztek; nincsenek; mi hordozzuk vétkeiket.

8 Slaven zijn onze heersers, En niemand, die ons uit hun handen verlost.

Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs a ki megszabadítson kezökből.

9 Met gevaar voor ons leven halen wij brood, Voor het dreigende zwaard der woestijn;

Életünk veszélyeztetésével szerezzük kenyerünket a pusztában levő fegyver miatt.

10 Onze huid is heet als een oven, Door de koorts van de honger.

Bőrünk, mint a kemencze, megfeketedett az éhség lázától.

11 De vrouwen worden in Sion onteerd, De maagden in de steden van Juda;

Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szűzeket Júda városaiban.

12 Vorsten door hen opgehangen, Geen oudsten gespaard.

A fejedelmeket kezökkel akasztották fel; a vének orczáit nem becsülik.

13 De jongens moeten de molensteen torsen, De knapen bezwijken onder het hout;

Az ifjak a kézi malmot hordozzák, és a gyermekek a fahordásban botlanak el.

14 Geen grijsaards meer in de poorten, Geen jonge mannen meer met hun lier.

A vének eltüntek a kapuból, megszüntek az ifjak énekelni.

15 Geen blijdschap meer voor ons hart, Onze reidans veranderd in rouw,

Oda van a mi szívünk öröme, gyászra fordult a mi körtánczunk.

16 Gevallen de kroon van ons hoofd: Wee onzer, wij hebben gezondigd!

Elesett a mi fejünknek koronája, jaj most nékünk mert vétkeztünk!

17 Hierom is ons hart verslagen, Staan onze ogen zo dof:

Ezért lett beteg a mi szívünk, ezekért homályosodtak meg a mi szemeink;

18 Om de Sionsberg, die ligt verlaten, Waar enkel jakhalzen lopen.

A Sion hegyéért, hogy elpusztult; rókák futkosnak azon!

19 Maar Gij zetelt in eeuwigheid, Jahweh; Uw troon van geslacht tot geslacht!

Te Uram örökké megmaradsz; a te királyi széked nemzedékről nemzedékre!

20 Waarom zoudt Gij ons dan altijd vergeten, Ten einde toe ons verlaten?

Miért feledkezel el örökre mi rólunk? miért hagysz el minket hosszú időre?

21 Ach Jahweh, breng ons tot U terug: wij willen bekeren; Maak onze dagen weer als voorheen!

Téríts vissza Uram magadhoz és visszatérünk; újítsd meg a mi napjainkat, mint régen.

22 Neen, Gij hebt ons niet voor immer verworpen, Gij blijft op ons niet zo hevig verbolgen!

Mert bizony-bizony megvetettél minket; megharagudtál ránk felettébb!