Job 16
1 Job antwoordde, en sprak:
Felele pedig Jób, és monda:
2 Zulke beweringen heb ik nu al meer dan genoeg gehoord; Gij zijt allemaal onuitstaanbare troosters!
Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
3 Komt er dan nooit een eind aan die bluf, Wat prikkelt u toch, om te praten?
Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?
4 Ik zou juist eender als gij kunnen spreken, Waart gij in mijn plaats; Mooie woorden tegen u kunnen zeggen, Het hoofd over u kunnen schudden;
Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
5 U met de mond kunnen troosten, En met de lippen beklagen.
Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.
6 Als ik spreek, wordt mijn leed er niet door verminderd; Maar wat komt er van mij, als ik zwijg?
Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?
7 De kwaadwillige zou mij aanstonds weerloos maken En heel zijn bent greep mij aan;
Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
8 Mijn lasteraar zou tegen mij getuigen, Tegen mij optreden, mij aanklagen;
Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.
9 Zijn toorn verscheurt en bestookt mij, Hij knerst de tanden tegen mij! Mijn tegenstanders zouden mij met hun ogen doorboren,
Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
10 Hun monden tegen mij opensperren, Smadelijk mij op de wangen slaan, Als één man tegen mij optrekken!
Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.
11 Want God levert mij aan deugnieten over, En werpt mij in de handen der bozen;
Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
12 Ik leefde in vrede: Hij heeft me gebroken, Bij de nek gegrepen en neergesmakt; Hij heeft mij tot zijn doelwit gemaakt,
Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.
13 Zijn pijlen snorren om mij heen; Meedogenloos doorboort Hij mijn nieren, En stort mijn gal over de bodem uit.
Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
14 Hij schiet mij de ene bres na de andere, Als een krijgsheld stormt Hij op mij los;
Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
15 Ik heb een rouwkleed over mijn huid genaaid, Mijn hoorn in het stof laten zakken;
Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
16 Mijn gelaat is rood van het wenen, En over mijn wimpers ligt de schaduw des doods.
Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;
17 Maar omdat er geen geweld aan mijn handen kleeft, Klinkt mijn rein gebed naar omhoog:
Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
18 Aarde, houd mijn bloed niet bedekt En smoor mijn jammerklacht niet!
Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
19 Maar nog leeft mijn Getuige in de hemel, Mijn pleitbezorger in den hoge!
Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
20 Mijn jammeren dringt door tot God, Mijn oog stort tranen voor zijn aanschijn.
Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
21 O, mocht er een scheidsrechter zijn tussen den mens en God, Als tussen den mens en zijn naaste!
Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.
22 Want luttel zijn de jaren, die mij nog resten, Eer ik de weg bewandel, waarlangs men niet terugkeert.
Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.
