Job 7

1 Er et Menneske ikke i Strid paa Jorden, og hans Dage som en Daglønners Dage?

Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

2 Som en Arbejder, der higer efter Skyggen, og som en Daglønner, der venter paa sin Løn,

A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:

3 saaledes har jeg faaet mig Forfængeligheds Maaneder til Arv; og man har talt mig kummerfulde Nætter til.

Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

4 Naar jeg lagde mig, da sagde jeg: Naar skal jeg staa op, og naar er Aftenen forbi? og jeg blev mæt af Uro inden Tusmørket.

Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.

5 Mit Kød er klædt med Orme og Jordskorpe; min Hud er sprukken og vædsker.

Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.

6 Mine Dage ere lettere end en Væverskytte; og de svinde hen uden Haab.

Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.

7 Kom i Hu, at mit Liv er et Aandepust: Mit Øje kommer ikke mere til at se godt.

Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.

8 Dens Øje, som ser mig, skal ikke mere skue mig; dine Øjne skulle se efter mig, men jeg skal ikke findes.

Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!

9 En Sky forgaar og farer bort, ligesaa skal den, der farer ned til Dødsriget, ikke komme op igen. (Sheol h7585)

A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)

10 Han skal ikke komme mere igen til sit Hus, og hans Sted skal ikke kende ham mere.

Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.

11 Derfor vil jeg ikke heller lægge Baand paa min Mund, jeg vil tale i min Aands Angest, jeg vil klage i min Sjæls Bitterhed.

Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.

12 Er jeg et Hav eller et Havuhyre, at du vil sætte Vagt over mig?

Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?

13 Naar jeg sagde: Min Seng skal trøste mig, mit Leje skal lette min Klage,

Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:

14 da forskrækker du mig med Drømme, og ved Syner forfærder du mig,

Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;

15 saa min Sjæl foretrækker at være kvalt, ja Døden fremfor disse mine Knokler.

Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

16 Jeg er ked deraf; jeg vil ikke leve evindelig; lad af fra mig, thi mine Dage ere Forfængelighed!

Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.

17 Hvad er et Menneske, at du vil agte ham stort, og at du vil lægge dig ham paa Hjerte?

Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

18 og at du vil besøge ham hver Morgen og prøve ham hvert Øjeblik?

Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.

19 Hvorfor vil du ikke se bort fra mig? vil ikke lade mig Ro saa længe, at jeg kan synke mit Spyt?

Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?

20 Havde jeg syndet, hvad kunde jeg gøre dig, du Menneskenes Vogter? hvorfor har du sat mig til Anstød for dig, at jeg er mig selv til en Byrde?

Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.

21 Og hvorfor vil du ikke borttage min Overtrædelse og lade min Misgerning være tilgivet? thi snart skal jeg ligge under Mulde, og naar du søger mig, da er jeg ikke mere.

És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.