Jobi 7
1 “A nuk kryen vallë një punë të rëndë njeriu mbi tokë dhe ditët e tij a nuk janë si ditët e një argati?
Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 Ashtu si skllavi dëshiron fort hijen dhe ashtu si argati pret mëditjen e tij,
A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
3 kështu edhe mua më ranë muaj fatkeqësie dhe m’u caktuan net me dhembje.
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 Sa shtrihem, them: “Kur do të ngrihem?”. Por nata është e gjatë dhe jam vazhdimisht i shqetësuar deri në agim.
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
5 Mishi im është i mbuluar me krimba dhe me buca dheu, lëkura ime plasaritet dhe është bërë e pështirë.
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
6 Ditët e mia janë më të shpejta se masuri i një endësi dhe po harxhohen pa shpresë.
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 Kujto që jeta ime është një frymë; syri im nuk do të shohë më të mirën.
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 Syri i atij që më shikon nuk do të më shohë më; sytë e tu do të jenë mbi mua, por unë nuk do të jem më.
Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
9 Ashtu si reja davaritet dhe nuk duket më, kështu ai që zbret në Sheol nuk kthehet më; (Sheol h7585)
A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)
10 nuk do të kthehet më në shtëpinë e tij, dhe banesa e tij nuk do ta njohë më.
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11 Prandaj nuk do ta mbaj gojën të mbyllur do të flas në ankthin e frymës time; do të ankohem në hidhërimin e shpirtit tim.
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12 A jam vallë deti apo një përbindësh i detit që ti më ruan me një roje?
Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13 Kur unë them: “Shtrati im do të më japë një lehtësim, shtroja ime do ta zbusë dhembjen time”,
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 ti më tremb me ëndrra dhe më tmerron me vegime;
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 kështu shpirtit tim i parapëlqen të mbytet dhe të vdesë se sa të bëjë këtë jetë.
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 Unë po shpërbëhem; nuk kam për të jetuar gjithnjë; lërmë të qetë; ditët e mia nuk janë veçse një frymë.
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
17 Ç’është njeriu që ti ta bësh të madh dhe të kujdesesh për të,
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 dhe ta vizitosh çdo mëngjes duke e vënë në provë në çdo çast?
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
19 Kur do ta heqësh shikimin tënd nga unë dhe do të më lësh të përcjell pështymën time?
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 Në rast se kam mëkatuar, çfarë të kam bërë ty, o rojtar i njerëzve? Pse më ke bërë objekt të goditjeve të tua, aq sa i jam bërë barrë vetes sime?
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 Pse nuk i fal shkeljet e mia dhe nuk e kapërcen paudhësinë time? Sepse shpejt do të jem pluhur; ti do të më kërkosh, por unë nuk do të jem më”.
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
