Jobi 3

1 Atëherë Jobi hapi gojën dhe mallkoi ditën e lindjes së tij.

Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.

2 Kështu Jobi mori fjalën dhe tha:

És szóla Jób, és monda:

3 “Humbtë dita në të cilën linda dhe nata që tha: “U ngjiz një mashkull!”.

Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

4 Ajo ditë u bëftë terr, mos u kujdesoftë për të Perëndia nga lart, dhe mos shkëlqeftë mbi të drita!

Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

5 E marrshin përsëri terri dhe hija e vdekjes, qëndroftë mbi të një re, furtuna e ditës e tmerroftë!

Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

6 Atë natë e marrtë terri, mos hyftë në ditët e vitit, mos hyftë në llogaritjen e muajve!

Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

7 Po, ajo natë qoftë natë shterpe, mos depërtoftë në të asnjë britmë gëzimi.

Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

8 E mallkofshin ata që mallkojnë ditën, ata që janë gati të zgjojnë Leviathanin.

Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

9 U errësofshin yjet e muzgut të tij, le të presë dritën; por mos e pastë fare dhe mos paftë ditën që agon,

Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

10 sepse nuk e mbylli portën e barkut të nënës sime dhe nuk ua fshehu dhembjen syve të mi.

Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.

11 Pse nuk vdiqa në barkun e nënës sime? Pse nuk vdiqa sapo dola nga barku i saj?

Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

12 Pse vallë më kanë pritur gjunjët, dhe sisët për të pirë?

Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!

13 Po, tani do të dergjesha i qetë, do të flija dhe do të pushoja,

Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –

14 bashkë me mbretërit dhe me këshilltarët e dheut, që kanë ndërtuar për vete rrënoja të shkretuara,

Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.

15 ose bashkë me princat që kishin ar ose që mbushën me argjend pallatet e tyre.

Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

16 Ose pse nuk qeshë si një dështim i fshehur, si fëmijët që nuk e kanë parë kurrë dritën?

Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

17 Atje poshtë të këqinjtë nuk brengosen më, atje poshtë çlodhen të lodhurit.

Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

18 Atje poshtë të burgosurit janë të qetë bashkë, dhe nuk e dëgjojnë më zërin e xhelatit.

A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

19 Atje poshtë ka të vegjël dhe të mëdhenj, dhe skllavi është i lirë nga pronari i tij.

Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.

20 Pse t’i japësh dritë fatkeqit dhe jetën atij që ka shpirtin në hidhërim,

Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?

21 të cilët presin vdekjen që nuk vjen, dhe e kërkojnë më tepër se thesaret e fshehura;

A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

22 gëzohen shumë dhe ngazëllojnë kur gjejnë varrin?

A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

23 Pse të lindë një njeri rruga e të cilit është fshehur, dhe që Perëndia e ka rrethuar nga çdo anë?

A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

24 Në vend që të ushqehem, unë psherëtij, dhe rënkimet e mia burojnë si uji.

Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

25 Sepse ajo që më tremb më shumë më bie mbi krye, dhe ajo që më tmerron më ndodh.

Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.

26 Nuk kam qetësi, nuk kam prehje, por më pushton shqetësimi”.

Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.