Jobi 10

1 “Jam neveritur nga jeta ime; do të shfryj lirisht vajtimin tim, duke folur në trishtimin e shpirtit tim!

Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.

2 Do t’i them Perëndisë: “Mos më dëno! Bëmë të ditur pse grindesh me mua.

Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!

3 A të duket mirë të shtypësh, të përçmosh veprën e duarve të tua dhe të tregohesh në favor të qëllimeve të njerëzve të këqij?

Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?

4 A ke sy prej mishi, apo shikon edhe ti si shikon njeriu?

Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?

5 A janë vallë ditët e tua si ditët e një të vdekshmi, vitet e tua si ditët e një njeriu,

Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?

6 sepse ti duhet të hetosh lidhur me fajin tim dhe të kërkosh mëkatin tim,

Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.

7 megjithëse e di që nuk jam fajtor dhe që nuk ka njeri që mund të më çlirojë nga dora jote?

Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!

8 Duart e tua më kanë bërë dhe më kanë dhënë trajtë por tani ti kërkon të më zhdukësh.

Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!

9 Mbaj mend, të lutem, që më ke modeluar si argjila, dhe do të më bësh të kthehem në pluhur!

Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?

10 A nuk më ke derdhur vallë si qumështi dhe më ke piksur si djathi?

Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?

11 Ti më ke veshur me lëkurë dhe me mish, më ke thurur me kocka dhe me nerva.

Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.

12 Më ke dhënë jetë dhe dashamirësi, dhe providenca jote është kujdesur për frymën time,

Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.

13 por këto gjëra i fshihje në zemrën tënde; tani unë e di që ti mendoje një gjë të tillë.

De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:

14 Në qoftë se mëkatoj, ti më ndjek me sy dhe nuk më lë të pandëshkuar për fajin tim.

Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.

15 Në qoftë se jam i keq, mjerë unë! Edhe sikur të jem i drejtë, nuk do të guxoja të ngrija kokën, i ngopur siç jam nga poshtërsia dhe duke parë mjerimin tim.

Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!

16 Në rast se ngre kryet, ti më ndjek si luani, duke kryer përsëri mrekulli kundër meje.

Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.

17 Ti i përtërin dëshmitarët kundër meje, e shton zemërimin tënd kundër meje dhe trupa gjithnjë të reja më sulmojnë.

Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.

18 Pse, pra, më nxore nga barku? Të kisha vdekur, pa më parë sy njeriu!

Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!

19 Do të kisha qenë sikur të mos kisha ekzistuar kurrë, i mbartur nga barku në varr.

Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!

20 A nuk janë vallë të pakta ditët e mia? Jepi fund, pra, lërmë të qetë që të mund ta mbledh pak veten;

Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,

21 para se të shkoj për të mos u kthyer më, drejt vendit të errësirës dhe të hijes së vdekjes,

Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;

22 të vendit të territ dhe të errësirës së madhe të hijes së vdekjes, ku ka vetëm pështjellim, ku madje edhe drita është si errësira”.

Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.