< Habakuku 3 >

1 Lutja e profetit Habakuk mbi Shigionothin.
Íma Chabakkúk prófétától, sigjónót szerint.
2 “O Zot, unë dëgjova të folurën tënde dhe kam frikë; o Zot, bëj që të ringjallet vepra jote gjatë viteve, bëje të njohur gjatë viteve. Në zemërim e sipër, kujtoje mëshirën.
Örökkévaló, hallottam híredet, megfélemlettem; Örökkévaló, művedet éveken belül szólítsd életre, éveken belül ismertesd meg; haragban irgalomra gondolj.
3 Perëndia vinte nga Temani, i Shenjti nga mali Paran. Lavdia e tij mbulonte qiejt dhe toka ishte plot me lëvdimin e tij.
Isten Témánból jön és a Szent Párán hegyéről. Széla. Beborította az eget a fensége és dicséretével megtelt a föld.
4 Shkëlqimi i tij ishte si drita, rreze si shkëndi dilnin nga dora e tij dhe aty fshihej fuqia e tij.
Fény lészen mint a napvilág, sugarak az ő oldalán; és ott hatalmának rejteke.
5 Para tij ecte murtaja dhe murtaja e ethshme ndiqte hapat e tij.
Előtte jár dögvész, és forró láz indul ki nyomdokaiban.
6 Ai ndalej dhe maste tokën, shikonte dhe i bënte kombet të dridheshin; malet e përjetshëm zhdukeshin, kodrat e lashta uleshin; rrugët e tij janë të përjetshme.
Állt és meginogtatta a földet, nézett és felszöktette a nemzeteket; szétzúzódtak az örök hegyek, elsüllyedtek az őskorú halmok– ősrégi járatai vannak.
7 Unë i shikoja në dëshpërim çadrat e Kushanit, pavijonet e vendit të Madianit dridheshin.
Baj alatt láttam, Kúsán sátrait, reszketnek Midján országának kárpitjai.
8 O Zot, a merrte zjarr vallë zemërimi yt kundër lumenjve? A ishte zemërimi yt kundër lumenjve ose tërbimi yt kundër detit, kur shkoje hipur mbi kuajt e tu, mbi qerret e tua të fitores?
Vajon folyamok ellen lobbant föl, oh Örökkévaló, avagy a folyamok ellen a haragod, avagy a tenger ellen a te haragvásod, midőn nyargalsz lovaidon, győzedelmes szekereiden?
9 Ti e ke zbuluar plotësisht harkun tënd, sipas betimeve që ke bërë mbi shigjetat e tua. Ti e ke ndarë tokën me lumenjtë.
Meztelenre meztelenedik íjad, a megparancsolt hétszeres nyílvesszőkkel Széla – folyamokat hasít a föld.
10 Malet të panë dhe u drodhën; uragani i ujit kaloi, humnera ka bërë të dëgjohet zëri i saj dhe ka ngritur duart lart.
Megláttak téged, remegnek a hegyek, vizek zápora megáradt, a mélység hallatta hangját; magasba emelte kezeit.
11 Dielli dhe hëna kanë mbetur në banesën e tyre; në dritën e shigjetave të tua lëvizën me të shpejtë, në vetëtimën e ushtës sate flakëruese.
Nap, hold megállt lakában, nyilaid világossága mellett járnak, villogó dárdád fénye mellett.
12 Ti e ke përshkuar dheun i indinjuar, i ke shkelur kombet i zemëruar.
Fölindulással lépsz a földön, haragban taposod a nemzeteket.
13 Ke dalë për të shpëtuar popullin tënd, për të shpëtuar të vajosurin tënd; ti ke goditur kokën e shtëpisë së të pabesit, duke e nxjerrë lakuriq nga themelet e deri lart.
Kivonultál segítségére népednek, segítségére fölkentednek. Lezúztad a csúcsot a gonosznak házáról, nyakig meztelenítve az alapot. Széla!
14 Ti ke shpuar me shigjetat e tua kokën e fshatrave të tij; ata kishin ardhur si një uragan për t’i shpërndarë, duke lëshuar britma gëzimi, sikur po gllabëronin të mjerin në fshehtësi.
Átszúrtad nyílvesszőivel vezéreinek fejét: viharként jönnek szétszórni engem; ujjongásuk olyan, mint mikor megeszik a szegényt alattomban.
15 Me kuajt e tu ke ecur përmes detit, nëpërmjet një mase të madhe ujërash.
Lépdeltél a tengeren lovaiddal; nagy vizek tömegében.
16 Kam dëgjuar dhe të përbrendshmet e mia u drodhën dhe buzët e mia u drodhën në atë zë; një krimb hyri në kockat e mia dhe një frikë e madhe më pushtoi përbrenda. Megjithatë do të rri i qetë ditën
Hallottam, és reszketett a belsőm, a hírre megcsendültek ajkaim, rothadás jön csontjaimba; a helyemen reszketek, hogy nyugton várjak a szorongatás napjára, melynek jönnie kell a népre, mely ellen összecsődülnek.
17 Ndonëse fiku nuk do të lulëzojë dhe nuk do të ketë asnjë fryt te hardhitë, ndonëse punimi i ullirit do të jetë zhgënjyes dhe arat nuk do të japin më ushqim, ndonëse kopetë do të zhduken nga vathat dhe nuk do të ketë më qe në stalla,
Mikor fügefa nem virágzik, és nincs termés a szőlőtőkön, cserben hagyott az olajfa gyümölcse, s a mezőség nem termett eleséget; elszakadt az akoltól a juh, és nincs marha az istállókban.
18 unë do të ngazëllohem tek Zoti dhe do të gëzohem te Perëndia i shpëtimit tim.
Én pedig az Örökkévalóban hadd ujjongok, hadd vigadok üdvöm Istenében.
19 Zoti, Zoti, është forca ime; ai do t’i bëjë këmbët e mia si ato të durëve dhe do të më bëjë të ecë mbi lartësitë e mia”. Mjeshtrit të korit. Për veglat me tela.
Az Örökkévaló az Úr, én erőm, olyanná tette lábaimat, mint az őzek és magaslataimon lépdelnem enged. – A karmesternek hárfajátékomra.

< Habakuku 3 >