Psalmi 17

1 Molitev Davidova: Čuj, Gospod, pravico, poslušaj vpitje moje; uho nagni molitvi moji brez ustnic zvijačnih.

Ima Dávidtól. Hallgass, Örökkévaló, igazsággal, figyelj fohászkodásomra, figyelmezz imádságomra nem csalárd ajkakból!

2 Od obličja tvojega izidi pravica moja; oči tvoje naj gledajo, kar je pravično.

Te tőled eredjen ítéletem; szemeid az egyenességet nézik.

3 Ko bodeš preiskal srce moje, obiskal ponoči, preskušal me, ne najdeš; kar mislim, ne prestopi mojih ust.

Megvizsgáltad szívemet, gondoltál rám éjjel, kipróbáltál, nem találtál gonosz gondolatot bennem, szájamon sem lépett át.

4 Pri delih človeških, po besedi ustnic tvojih opazujem steze silovitega.

Emberek cselekvéseinél, ajkaid igéje által, őrizkedtem az erőszakosnak ösvényeitől;

5 Ohrani korake moje na stezah svojih, da ne zaidejo moje noge.

követték lépteim nyomdokaidat, nem tántorogtak 1ábaim.

6 Jaz te kličem, ker me slišiš, Bog mogočni; nagni k meni uho svoje, poslušaj govor moj.

Én szólítottalak, mert meghallgatsz engem, Isten, hajtsd füledet felém, halljad beszédemet.

7 Odloči milosti svoje, o ti, ki otimaš preganjalcev pribegajoče na desnico tvojo.

Csodálatosan míveld kegyeidet, te, a ki segíted azokat, kik támadók elől jobbodban keresnek menedéket.

8 Hrani me kakor zenico v očesu; sè senco peroti svojih skrivaj me:

Őrizz meg engem, mint a szemnek fényét, szárnyaid árnyékában rejts el engem,

9 Zaradi krivičnih, ki me napadajo, sovražnikov mojih glavnih, ki me obdajajo.

a gonoszok elől, kik engem pusztítottak, ellenségeimtől, kik dühvel körülfognak engem.

10 Mast svojo masté, z usti svojimi govoré prevzetno:

Hájukban eltompultak, szájukkal gőgösen beszéltek.

11 Hojo našo zdaj obdajajo nam; oči svoje obračajo vpirajoč v tla.

Lépteinkben mostan körülvettek minket, szemeiket irányozzák, hogy földre terítsenek.

12 Podoba je vsakega kakor leva želečega zgrabiti, in kakor mladega leva čepečega v zakotji.

Hasonló ő az oroszlánhoz, mely ragadozni vágyik, fiatal oroszlánhoz, mely rejtekben ül.

13 Vstani, Gospod, prehítí obličje njegovo; trešči ga, izpuli dušo mojo z mečem svojim krivičnemu.

Kelj föl, Örökkévaló, szállj vele szembe, görnyeszd le őt, szabadítsd ki lelkemet a. gonosztól kardoddal,

14 Ljudém izpuli v roko svojo, Gospod, ljudém od svetá, katerih delež je v tem življenji, katerim trebuh polniš sè skrivnim zakladom svojim; sitijo se sinovi in preobilost svojo zapuščajo otrokom svojim.

emberektől kezeddel, oh Örökkévaló, a világ embereitől; részök van az életben, kincseddel megtöltöd a hasukat; jól laknak fiakkal és hagyják vagyonukat gyermekeiknek.

15 Jaz bodem v pravičnosti videl obličje tvoje, sitil se bodem, ko se zbudim, s podobo tvojo.

Én- igazságban hadd látom színedet, hadd lakom jól ébredéskor alakoddal.