Jó 29

1 E Jó continuou a falar seu discurso, dizendo:

Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:

2 Ah quem me dera que fosse como nos meses passados! Como nos dias em que Deus me guardava!

Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!

3 Quando ele fazia brilhar sua lâmpada sobre minha cabeça, e eu com sua luz caminhava pelas trevas,

Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;

4 Como era nos dias de minha juventude, quando a amizade de Deus estava sobre minha tenda;

A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!

5 Quando o Todo-Poderoso ainda estava comigo, meus filhos ao redor de mim;

Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;

6 Quando eu lavava meus passos com manteiga, e da rocha me corriam ribeiros de azeite!

Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

7 Quando eu saía para a porta da cidade, [e] na praça preparava minha cadeira,

Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:

8 Os rapazes me viam, e abriam caminho; e os idosos se levantavam, e ficavam em pé;

Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.

9 Os príncipes se detinham de falar, e punham a mão sobre a sua boca;

A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.

10 A voz dos líderes se calava, e suas línguas se apegavam a céu da boca;

A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

11 O ouvido que me ouvia me considerava bem-aventurado, e o olho que me via dava bom testemunho de mim.

Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.

12 Porque eu livrava ao pobre que clamava, e ao órfão que não tinha quem o ajudasse.

Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.

13 A bênção do que estava a ponto de morrer vinha sobre mim; e eu fazia o coração da viúva ter grande alegria.

A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.

14 Vestia-me de justiça, e ela me envolvia; e meu juízo era como um manto e um turbante.

Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

15 Eu era olhos para o cego, e pés para o manco.

A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.

16 Aos necessitados eu era pai; e a causa que eu não sabia, investigava com empenho.

A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.

17 E quebrava os queixos do perverso, e de seus dentes tirava a presa.

Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.

18 E eu dizia: Em meu ninho expirarei, e multiplicarei [meus] dias como areia.

Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.

19 Minha raiz se estendia junto às águas, e o orvalho ficava de noite em meus ramos.

Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

20 Minha honra se renovava em mim, e meu arco se revigorava em minha mão.

Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.

21 Ouviam-me, e esperavam; e se calavam ao meu conselho.

Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.

22 Depois de minha palavra nada replicavam, e minhas razões gotejavam sobre eles.

Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.

23 Pois esperavam por mim como pela chuva, e abriam sua boca como para a chuva tardia.

Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.

24 Se eu me ria com eles, não acreditavam; e não desfaziam a luz de meu rosto.

Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.

25 Eu escolhia o caminho para eles, e me sentava à cabeceira; e habitava como rei entre as tropas, como o consolador dos que choram.

Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.