Psalmi 88
1 Koraha bērnu dziesma, dziedātāju vadonim, ar stabulēm dziedama. Hemana, Ezraka dēla, pamācība. Kungs, Dievs, mans Pestītājs, es Tevi piesaucu dienām naktīm.
Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklőmesternek a Mahalath-lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása. Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok:
2 Lai nāk mana lūgšana Tavā priekšā, atgriez Savu ausi pie manas kliegšanas.
Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!
Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott. (Sheol h7585)
4 Es topu līdzināts tiem, kas bedrē nogrimst, es esmu kā vīrs, kam spēka nav.
Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.
5 Pie tiem nomirušiem es esmu piešķirts, tā kā tie nokautie, kas kapā guļ, ko Tu vairs nepiemini, un kas no Tavas rokas ir atšķirti.
A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől.
6 Tu mani esi licis visdziļākā bedrē, tumsībā un dziļumā.
Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.
7 Tava bardzība mani spiež, Tu mani apbēdini ar visiem Saviem plūdiem. (Sela)
A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. (Szela)
8 Manus draugus Tu esi licis tālu no manis, tiem Tu mani esi darījis par negantību: es esmu kā cietumā un nevaru tikt ārā.
Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, útálattá tettél előttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.
9 Mana acs īgst no bēdām, ak Kungs. Es Tevi piesaucu ikdienas, es izstiepju savas rokas uz Tevi.
Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.
10 Vai tad Tu pie mirušiem darīsi brīnumus? Jeb vai aizmigušie celsies un Tev pateiksies? (Sela)
Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? (Szela)
11 Vai kapā sludinās Tavu žēlastību un Tavu uzticību nāves vietā?
Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás helyén?
12 Vai Tavus brīnumus tumsībā atzīs un Tavu taisnību tai zemē, kur neko vairs nepiemin?
Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?
13 Bet es Tevi piesaucu, Kungs, un mana lūgšana nāk agri Tavā priekšā.
De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:
14 Kāpēc Tu atstūmi, Kungs, manu dvēseli un paslēpi Savu vaigu priekš manis?
Miért vetsz el hát Uram engem, és rejted el orczádat én tőlem?
15 Es esmu bēdīgs un novārdzis no pašas jaunības, es ciešu Tavas briesmas, ka es gandrīz izmistu.
Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.
16 Tava bardzība iet pār mani, Tavas briesmas mani nospaida.
Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.
17 Tās mani apņem kā ūdens plūdi cauru dienu, tās visai(pilnīgi) mani apstāj.
Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem.
18 Tu dari, ka draugi un tuvākie paliek tālu nost no manis; mani pazīstamie priekš manis apslēpjās.
Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim a – setétség.
