Psalmi 17

1 Dāvida lūgšana. Kungs, ņem vērā taisnību, klausies uz manu brēkšanu, griez savas ausis uz manu lūgšanu, kas nenāk no viltīgām lūpām.

Ima Dávidtól. Hallgass, Örökkévaló, igazsággal, figyelj fohászkodásomra, figyelmezz imádságomra nem csalárd ajkakból!

2 No tava vaiga lai nāk mana tiesa; tavas acis skatās uz to, kas ir taisnība.

Te tőled eredjen ítéletem; szemeid az egyenességet nézik.

3 Tu pārbaudi manu sirdi, Tu piemeklē to naktīs, Tu mani esi kausējis un nekā neatradis; es esmu apņēmies, ka manai mutei nebūs pārkāpt.

Megvizsgáltad szívemet, gondoltál rám éjjel, kipróbáltál, nem találtál gonosz gondolatot bennem, szájamon sem lépett át.

4 Pie cilvēku darbiem es sargos caur Tavas mutes vārdu no pārkāpēja pēdām.

Emberek cselekvéseinél, ajkaid igéje által, őrizkedtem az erőszakosnak ösvényeitől;

5 Uzturi manu gājienu uz Taviem ceļiem, ka mani soļi nešaubās.

követték lépteim nyomdokaidat, nem tántorogtak 1ábaim.

6 Es Tevi piesaucu, jo Tu mani paklausi, ak Dievs! Griez' Savu ausi pie manis, klausi manu valodu.

Én szólítottalak, mert meghallgatsz engem, Isten, hajtsd füledet felém, halljad beszédemet.

7 Parādi brīnišķi Savu žēlastību, Tu, kas glābi no pretiniekiem tos, kas tvērās pie Tavas labās rokas.

Csodálatosan míveld kegyeidet, te, a ki segíted azokat, kik támadók elől jobbodban keresnek menedéket.

8 Pasargi mani kā acs raugu acī, apslēp mani savu spārnu pavēnī

Őrizz meg engem, mint a szemnek fényét, szárnyaid árnyékában rejts el engem,

9 No bezdievīgo vaiga, kas mani posta, no maniem nikniem ienaidniekiem, kas ap mani apmetās.

a gonoszok elől, kik engem pusztítottak, ellenségeimtől, kik dühvel körülfognak engem.

10 Savu cieto sirdi tie aizslēguši, ar savu muti tie runā lepni.

Hájukban eltompultak, szájukkal gőgösen beszéltek.

11 Tie nu ir visapkārt ap mums mūsu ceļos, ar savām acīm tie glūn, mūs gāzt pie zemes.

Lépteinkben mostan körülvettek minket, szemeiket irányozzák, hogy földre terítsenek.

12 Viņa ģīmis ir kā lauva, kas tīko saplosīt, un kā jauns lauva, kas sēž paslēpies.

Hasonló ő az oroszlánhoz, mely ragadozni vágyik, fiatal oroszlánhoz, mely rejtekben ül.

13 Celies, Kungs, steidzies viņam pretī, nogāz viņu, izglāb ar Savu zobenu manu dvēseli no bezdievīgā,

Kelj föl, Örökkévaló, szállj vele szembe, görnyeszd le őt, szabadítsd ki lelkemet a. gonosztól kardoddal,

14 No tiem ļaudīm ar Savu roku, ak Kungs! no šās pasaules ļaudīm, kam sava tiesa ir šai dzīvībā, kam vēderu Tu pildi ar Savu mantu, kam dēlu papilnam, un kas savu mantu atstāj saviem bērniem.

emberektől kezeddel, oh Örökkévaló, a világ embereitől; részök van az életben, kincseddel megtöltöd a hasukat; jól laknak fiakkal és hagyják vagyonukat gyermekeiknek.

15 Bet es skatīšu Tavu vaigu iekš taisnības, uzmodies mielošos no Tava ģīmja.

Én- igazságban hadd látom színedet, hadd lakom jól ébredéskor alakoddal.