Psalmi 137

1 Pie Bābeles upēm, tur mēs sēdējām un raudājām, kad pieminējām Ciānu.

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

2 Savas kokles tur pakārām vītolos.

A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

3 Jo mūsu aizvedēji cietumā tur no mums prasīja dziesmas un mūsu spaidītāji līksmību: Dziediet mums dziesmu no Ciānas.

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

4 Kā mēs varētu dziedāt Tā Kunga dziesmu svešā zemē?

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

5 Ja es tevi aizmirstu, Jeruzāleme, tad lai mana labā roka top aizmirsta.

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

6 Mana mēle lai pielīp pie mana zoda, ja es tevi nepieminu, ja es nepaceļu Jeruzālemi par savu vislielāko prieku.

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

7 Kungs, piemini Jeruzālemes dienu Edoma bērniem, kas sacīja: Nopostiet, nopostiet to līdz pat viņas pamatiem.

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

8 Tu posta pilna Bābeles meita, svētīgs ir, kas tev atmaksā, kā tu mums esi darījusi;

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

9 Svētīgs būs, kas tavus jaunos bērnus sagrābs un tos satrieks pie akmens.

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!