Ījaba 16
1 Tad Ījabs atbildēja un sacīja:
Felele pedig Jób, és monda:
2 Tādas lietas nu papilnam esmu dzirdējis, jūs visi esat nelāga iepriecinātāji.
Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
3 Vai tie uzpūstie vārdi nu būs galā, vai kas tevi dzen tā atbildēt?
Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?
4 Es gan tāpat runātu kā jūs, kad jūsu dvēsele būtu manā vietā, ar vārdiem es pret jums turētos un kratītu savu galvu pār jums.
Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
5 Es jūs stiprinātu ar savu muti, jūs iepriecinātu ar savām lūpām.
Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.
6 Kad es runāju, tad manas sāpes nerimst, un kad es klusu ciešu, vai tad tās nostājās?
Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?
7 Tiešām, nu Viņš mani nokausējis; Tu esi izklīdinājis visu manu saimi,
Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
8 Un mani darījis grumbainu, - tas ir par liecību, un mana liecība cēlās pret mani un mani apsūdzēja pašā vaigā.
Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.
9 Viņa bardzība mani saplosīja un vajāja, Viņš sakož Savus zobus par mani, mans pretinieks met briesmīgas acis uz mani.
Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
10 Tie atplēš muti pret mani, un lādot tie mani sit vaigā, tie sapulcējās kopā pret mani.
Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.
11 Dievs mani nodevis neliešiem un man licis nākt bezdievīgu rokā.
Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
12 Es biju mierā, bet Viņš mani sadauzījis, Viņš mani grābis pie kakla un mani satriecis un mani licis Sev par mērķi.
Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.
13 Viņa bultas ap mani skraida, Viņš sašķēlis manas īkstis un nav taupījis, Viņš manu žulti izlējis zemē.
Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
14 Plosīdams Viņš mani plosot plosījis, Viņš kā pats varenais pret mani lauzies.
Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
15 Es maisu esmu šuvis ap savu ādu un savu ragu licis pīšļos,
Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
16 Mans vaigs ir nosarcis no raudām, un pār maniem acu vākiem ir nāves ēna,
Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;
17 Jebšu netaisnība nav manā rokā, un mana lūgšana ir šķīsta.
Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
18 Zeme, neapklāj manas asinis, un mana saukšana lai nemitās!
Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
19 Jau tagad, redzi, mans liecinieks ir debesīs, un mans liecības devējs debess augstībā.
Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
20 Mani draugi ir mani mēdītāji, bet no manas acs asaras pil uz Dievu,
Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
21 Kaut Viņš tiesu nestu starp vīru un Dievu un starp cilvēka bērnu un viņa draugu!
Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.
22 Jo tie noliktie gadi ies galā, un es aiziešu ceļu, kur atpakaļ negriezīšos.
Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.
