Psalmorum 38
1 Psalmus David, in rememorationem de Sabbato. Domine ne in furore tuo arguas me, neque in ira tua corripias me.
Dávid zsoltára emlékeztetőül. Uram, haragodban ne fenyíts meg engem; felgerjedésedben ne ostorozz meg engem!
2 Quoniam sagittæ tuæ infixæ sunt mihi: et confirmasti super me manum tuam.
Mert nyilaid belém akadtak, és kezed rám nehezült.
3 Non est sanitas in carne mea a facie iræ tuæ: non est pax ossibus meis a facie peccatorum meorum.
Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt.
4 Quoniam iniquitates meæ supergressæ sunt caput meum: et sicut onus grave gravatæ sunt super me.
Mert bűneim elborítják fejemet; súlyos teherként, erőm felett.
5 Putruerunt et corruptæ sunt cicatrices meæ, a facie insipientiæ meæ.
Megsenyvedtek, megbűzhödtek sebeim oktalanságom miatt.
6 Miser factus sum, et curvatus sum usque in finem: tota die contristatus ingrediebar.
Lehorgadtam, meggörbedtem nagyon; naponta szomorúan járok.
7 Quoniam lumbi mei impleti sunt illusionibus: et non est sanitas in carne mea.
Mert derekam megtelt gyulladással, és testemben semmi ép sincsen.
8 Afflictus sum, et humiliatus sum nimis: rugiebam a gemitu cordis mei.
Erőtlen és összetört vagyok nagyon, s szívem keserűsége miatt jajgatok.
9 Domine, ante te omne desiderium meum: et gemitus meus a te non est absconditus.
Uram, előtted van minden kívánságom, és nincs előled elrejtve az én nyögésem!
10 Cor meum conturbatum est: dereliquit me virtus mea, et lumen oculorum meorum: et ipsum non est mecum.
Szívem dobogva ver, elhágy erőm, s szemem világa – az sincs már velem.
11 Amici mei et proximi mei adversum me appropinquaverunt, et steterunt. Et qui iuxta me erant, de longe steterunt: et vim faciebant qui quærebant animam meam.
Szeretteim és barátaim félreállanak csapásomban; rokonaim pedig messze állanak.
12 Et qui inquirebant mala mihi, locuti sunt vanitates: et dolos tota die meditabantur.
De tőrt vetnek, a kik életemre törnek, és a kik bajomra törnek; hitványságokat beszélnek, és csalárdságot koholnak mindennap.
13 Ego autem tamquam surdus non audiebam: et sicut mutus non aperiens os suum.
De én, mint a siket, nem hallok, és olyan vagyok, mint a néma, a ki nem nyitja föl száját.
14 Et factus sum sicut homo non audiens: et non habens in ore suo redargutiones.
És olyanná lettem, mint az, a ki nem hall, és szájában nincsen ellenmondás.
15 Quoniam in te Domine speravi: tu exaudies me Domine Deus meus.
Mert téged vártalak Uram, te hallgass meg Uram, Istenem!
16 Quia dixi: Nequando supergaudeant mihi inimici mei: et dum commoventur pedes mei, super me magna locuti sunt.
Mert azt gondolom: csak ne örülnének rajtam; mikor lábam ingott, hatalmaskodtak ellenem!
17 Quoniam ego in flagella paratus sum: et dolor meus in conspectu meo semper.
És bizony közel vagyok az eleséshez, és bánatom mindig előttem van.
18 Quoniam iniquitatem meam annuntiabo: et cogitabo pro peccato meo.
Sőt bevallom bűneimet, bánkódom vétkem miatt.
19 Inimici autem mei vivunt, et confirmati sunt super me: et multiplicati sunt qui oderunt me inique.
De ellenségeim élnek, erősödnek; megsokasodtak hazug gyűlölőim,
20 Qui retribuunt mala pro bonis, detrahebant mihi: quoniam sequebar bonitatem.
És a kik jóért roszszal fizetnek; ellenem törnek, a miért én jóra törekszem.
21 Ne derelinquas me Domine Deus meus: ne discesseris a me.
Ne hagyj el Uram Istenem, ne távolodjál el tőlem!
22 Intende in adiutorium meum, Domine Deus salutis meæ.
Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!
