Job 7
1 Militia est vita hominis super terram: et sicut dies mercenarii, dies eius.
Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 Sicut servus desiderat umbram, et sicut mercenarius præstolatur finem operis sui:
Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 Sic et ego habui menses vacuos, et noctes laboriosas enumeravi mihi.
úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 Si dormiero, dicam: Quando consurgam? et rursum expectabo vesperam, et replebor doloribus usque ad tenebras.
Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 Induta est caro mea putredine et sordibus pulveris, cutis mea aruit, et contracta est.
Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 Dies mei velocius transierunt quam a texente tela succiditur, et consumpti sunt absque ulla spe.
Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 Memento quia ventus est vita mea, et non revertetur oculus meus ut videat bona.
Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 Nec aspiciet me visus hominis: oculi tui in me, et non subsistam.
nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
9 Sicut consumitur nubes, et pertransit: sic qui descenderit ad inferos, non ascendet. (Sheol h7585)
Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol h7585)
10 Nec revertetur ultra in domum suam, neque cognoscet eum amplius locus eius.
nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 Quapropter et ego non parcam ori meo, loquar in tribulatione spiritus mei: confabulabor cum amaritudine animæ meæ.
Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 Numquid mare ego sum, aut cetus, quia circumdedisti me carcere?
Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 Si dixero: Consolabitur me lectulus meus, et relevabor loquens mecum in strato meo:
Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 Terrebis me per somnia, et per visiones horrore concuties.
akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 Quam ob rem elegit suspendium anima mea, et mortem ossa mea.
Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 Desperavi, nequaquam ultra iam vivam: parce mihi, nihil enim sunt dies mei.
Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 Quid est homo, quia magnificas eum? aut quid apponis erga eum cor tuum?
Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 Visitas eum diluculo, et subito probas illum:
és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 Usquequo non parcis mihi, nec dimittis me ut glutiam salivam meam?
Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 Peccavi, quid faciam tibi o custos hominum? quare posuisti me contrarium tibi, et factus sum mihimetipsi gravis?
Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 Cur non tollis peccatum meum, et quare non aufers iniquitatem meam? ecce, nunc in pulvere dormiam: et si mane me quæsieris, non subsistam.
S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
