Zsoltárok 39
1 Az éneklőmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára. Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg előttem van a hitetlen.
To the chief Musician, [even] to Jeduthun, A Psalm of David. I said, I will take heed to my ways, that I sin not with my tongue: I will keep my mouth with a bridle, while the wicked is before me.
2 Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.
I was dumb with silence, I held my peace, [even] from good; and my sorrow was stirred.
3 Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tűz gerjede fel, így szólék azért az én nyelvemmel:
My heart was hot within me, while I was musing the fire burned: [then] I spoke with my tongue.
4 Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.
LORD, make me to know my end, and the measure of my days, what it [is]; [that] I may know how frail I [am].
5 Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! (Szela)
Behold, thou hast made my days [as] a hand-breadth; and my age [is] as nothing before thee: verily every man at his best state [is] altogether vanity. (Selah)
6 Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!
Surely every man walketh in a vain show: surely they are disquieted in vain: he heapeth up [riches], and knoweth not who shall gather them.
7 Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.
And now, LORD, what wait I for? my hope [is] in thee.
8 Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!
Deliver me from all my transgressions: make me not the reproach of the foolish.
9 Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.
I was dumb, I opened not my mouth; because thou didst [it].
10 Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.
Remove thy stroke away from me; I am consumed by the blow of thy hand.
11 Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság minden ember. (Szela)
When thou with rebukes dost correct man for iniquity, thou makest his beauty to consume away like a moth: surely every man [is] vanity. (Selah)
12 Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én ősöm.
Hear my prayer, O LORD, and give ear to my cry; hold not thy peace at my tears: for I [am] a stranger with thee, [and] a sojourner, as all my fathers [were].
13 Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielőtt elmegyek és nem leszek többé!
O spare me, that I may recover strength, before I go hence, and be no more.
