Zsoltárok 142

1 Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor. Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.

A maskil of David, while he was in the cave, a prayer. Loudly I cry to the Lord: to the Lord plead loudly for mercy,

2 Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat,

I pour my complaint before him, I tell my troubles to him.

3 Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém.

When my spirit is faint within me, my path is known to you. In the way I am wont to walk in, they have hidden a trap for me.

4 Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem.

I look to the right and the left; but not a friend have I. No place of refuge is left me, not a man to care for me.

5 Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén;

So I cry to you, O Lord: I say, ‘My refuge are you, all I have in the land of the living.’

6 Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál!

Attend to my piercing cry, for very weak am I. Save me from those who pursue me, for they are too strong for me.

7 Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.

Free me from prison, that I may give thanks to your name, for the righteous are patiently waiting till you show your bounty to me.