Zsoltárok 137

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

Au bord des fleuves de Babylone nous étions assis et nous pleurions, en nous souvenant de Sion.

2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

Aux saules de ses vallées nous avions suspendu nos harpes.

3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

Car là, ceux qui nous tenaient captifs nous demandaient des hymnes et des cantiques, nos oppresseurs, des chants joyeux: « Chantez-nous un cantique de Sion! »

4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

Comment chanterions-nous le cantique de Yahweh, sur la terre de l'étranger?

5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

Si jamais je t'oublie, Jérusalem, que ma droite oublie de se mouvoir!...

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Que ma langue s'attache à mon palais, si je cesse de penser à toi, si je ne mets pas Jérusalem au premier rang de mes joies!

7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Souviens-toi, Yahweh, des enfants d'Edom, quand au jour de Jérusalem, ils disaient: « Détruisez, détruisez-la, jusqu'en ses fondements! »

8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

Fille de Babylone, vouée à la ruine, heureux celui qui te rendra le mal que tu nous as fait!

9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

Heureux celui qui saisira et brisera tes petits enfants contre la pierre!