Zsoltárok 104

1 Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra!

Halleluja! Loof Jahweh, mijn ziel: Jahweh, mijn God, hoog zijt Gij verheven! Gij hebt U met glorie en luister omkleed,

2 A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot;

En hult U in het licht als een mantel; Gij spant de hemelen uit als een tent,

3 A ki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;

En legt op de wateren uw opperzalen. Gij maakt van de wolken uw wagen, Zweeft op de vleugels van de wind;

4 A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.

Stelt de stormen aan tot uw boden, Laaiend vuur tot uw knechten.

5 Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.

Gij hebt de aarde op haar pijlers gegrond, Zodat ze voor eeuwig niet wankelt.

6 Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala.

De Oceaan bedekte haar als een kleed, Nog boven de bergen stonden de wateren:

7 Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának.

Maar ze namen de vlucht voor uw dreigen, Rilden van angst voor de stem van uw donder;

8 Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik.

Toen rezen de bergen, en zonken de dalen Op de plaats, die Gij hun hadt bestemd.

9 Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.

Gij hebt ze grenzen gesteld, die ze niet overschreden, Ze mochten niet meer de aarde bedekken;

10 A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között;

Gij zendt de bronnen in de dalen, En tussen de bergen stromen ze voort;

11 Megitassák a mezőnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.

Ze laven al de wilde dieren, En de woudezel lest er zijn dorst;

12 Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.

Daar nestelen de vogels uit de lucht, En fluiten er tussen de struiken.

13 A ki megöntözi a hegyeket az ő palotájából; a te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld.

Uit uw zalen drenkt Gij de bergen, Door het sap van uw nevel wordt de aarde verzadigd;

14 A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből,

Gij laat voor het vee het gras ontspruiten, En het groen voor wat de mensen dient. Gij roept het graan uit de aarde te voorschijn,

15 És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerősíti a halandónak szívét.

En de wijn, die het hart van de mensen verheugt; Olie, om het gelaat te doen glanzen, Brood, dat het hart van de mensen verkwikt.

16 Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált;

Jahweh’s bomen drinken zich vol, De Libanon-ceders, die Hij heeft geplant:

17 A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.

Waar de vogels zich nestelen, In wier toppen de ooievaar woont.

18 A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke.

De hoogste bergen zijn voor de gemzen, De klippen een schuilplaats voor bokken.

19 Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.

Gij schiept de maan, om de tijd te bepalen, De zon weet, wanneer ze onder moet gaan.

20 Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezőnek összes vadai;

Maakt Gij het donker, dan wordt het nacht, En sluipen de wilde beesten rond,

21 Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentől eledelöket.

Brullen de leeuwen om buit, En vragen God om hun voedsel.

22 Ha felkél a nap, elrejtőznek és hajlékaikban heverésznek;

De zon gaat op: ze kruipen weg, En leggen zich neer in hun holen;

23 Az ember munkájára megy ki, és az ő dolgára mind estvéig.

Maar de mens tijgt aan zijn werk, En aan zijn arbeid tot aan de avond.

24 Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.

Hoe ontzaglijk zijn uw werken, o Jahweh: Gij hebt ze allen met wijsheid gewrocht! De aarde is vol van uw schepselen,

25 Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.

Niet minder de zee; Die is groot en geweldig, En het wemelt daarin zonder tal: Beesten, kleine en grote,

26 Amott gályák járnak s czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne.

Monsters trekken er door, Liwjatan dien Gij hebt geschapen, Om er mede te spelen.

27 Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas időben.

Allen zien naar U uit, Om voedsel, elk op zijn tijd.

28 Adsz nékik és ők takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.

Geeft Gij het: ze eten het op; Gij opent uw hand: ze worden van het goede verzadigd.

29 Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra.

Maar verbergt Gij uw aanschijn: Ze verstarren van schrik; Gij ontneemt hun de adem: Ze sterven en keren terug tot hun stof.

30 Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét.

Maar Gij zendt weer uw geest: en ze worden geschapen, En Gij vernieuwt het aanschijn der aarde!

31 Legyen az Úrnak dicsőség örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben;

Eeuwig dure de glorie van Jahweh, En blijve Jahweh Zich in zijn werken verheugen;

32 A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok.

Hij, die de aarde beziet: en ze beeft; Die de bergen aanraakt: ze roken!

33 Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok!

Heel mijn leven zal ik zingen voor Jahweh, Mijn God blijven loven, zolang ik besta!

34 Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;

Moge mijn zang Hèm behagen, En ìk mij in Jahweh verblijden;

35 Veszszenek el a bűnösök a földről, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!

Maar mogen de zondaars van de aarde verdwijnen, En de goddelozen niet blijven bestaan! Loof Jahweh, mijn ziel!