Jób 29

1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:

Darauf fuhr Job im Vortrag seiner Rede fort:

2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!

"Ach, daß ich wäre wie in früheren Monden, wie in den Tagen, da mich Gott beschützte,

3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;

als seine Leuchte über meinem Haupte schwebte und ich bei ihrem Scheine mich ins Dunkel wagte!

4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!

So, wie ich war, in meiner höchsten Blüte Tagen, da Gott mein Zelt beschirmte,

5 Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;

als der Allmächtige noch mit mir war, als meine Dienerschaft mich noch umgab,

6 Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

als meine Gäste sich in Dickmilch badeten, als Bäche Öls bei mir den Boten zur Verfügung standen!

7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:

Wenn ich zur Stadt hinauf zum Tore ging und auf dem Markte meinen Sitz einnahm,

8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.

alsdann verkrochen sich die Knaben, sahn sie mich, und Greise standen auf und blieben stehen.

9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.

Die Ratsherrn hielten ein mit Reden und legten auf den Mund die Hand.

10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

Der Edlen Stimme, sie verbarg sich; das Wort blieb ihnen in der Kehle stecken.

11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.

Wer von mir hörte, pries mich selig; wer mich erblickte, lobte mich.

12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.

Ich half dem Armen, der um Hilfe schrie, dem Waisenkinde, dem hilflosen.

13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.

Und armer Menschen Segen kam auf mich; das Herz der Witwe ließ ich jubeln.

14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

Gerechtigkeit war mein Gewand, das gut mir stand, und meine Rechtlichkeit war Mantel mir und Diadem.

15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.

Ich war des Blinden Augenlicht und Fuß dem Lahmen.

16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.

Den Armen wollte ich ein Vater sein; selbst Fremder Sache führte ich.

17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.

Des Bösewichts Gebiß zermalmte ich und riß den Raub ihm aus den Zähnen.

18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.

So dachte ich, in meinem Neste stürbe ich; ich lebte soviel Jahre wie der Phönix.

19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

Zum Wasser reichte meine Wurzel tief hinab; in meinen Zweigen nächtigte der Tau,

20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.

und neu stets würde meine Herrlichkeit an mir; in meiner Hand verjüngte sich der Bogen.

21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.

Mir hörten sie nur zu und warteten und lauschten schweigend meinem Rat.

22 Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.

Wenn ich geredet, sprachen sie nicht mehr; nur meine Rede troff auf sie herab.

23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.

Sie warteten auf mich wie auf den Regen; sie lechzten nach mir wie auf Lenzesregen.

24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.

Und lächelte ich ihnen zu, so konnten sie's nicht glauben, und sie verschmähten nicht mein heitres Antlitz.

25 Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.

Ich wählte ihren Weg, den sie einschlagen sollten, wie bei der Kriegerschar der König. Ich saß gemächlich obenan wie einer, der den Trauernden Trost spendet." -