Jób 16

1 Felele pedig Jób, és monda:

Job progovori i reče:

2 Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!

“Koliko se takvih naslušah besjeda, kako ste mi svi vi mučni tješioci!

3 Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?

Ima li kraja tim riječima ispraznim? Što te goni da mi tako odgovaraš?

4 Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;

I ja bih mogao k'o vi govoriti da vam je duša na mjestu duše moje; i ja bih vas mog'o zasuti riječima i nad sudbom vašom tako kimat' glavom;

5 Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.

i ja bih mogao ustima vas hrabrit', i ne bih žalio trud svojih usana.

6 Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?

Al' ako govorim, patnja se ne blaži, ako li zašutim, zar će me minuti?

7 Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.

Zlopakost me sada shrvala posvema, čitava se rulja oborila na me.

8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.

Ustao je proti meni da svjedoči i u lice mi se baca klevetama.

9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.

Jarošću me svojom razdire i goni, škrgućuć' zubima obara se na me. Moji protivnici sijeku me očima,

10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.

prijeteći, na mene usta razvaljuju, po obrazima me sramotno ćuškaju, u čoporu svi tad navaljuju na me.

11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.

Da, zloćudnicima Bog me predao, u ruke opakih on me izručio.

12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.

Mirno življah dok On ne zadrma mnome, za šiju me ščepa da bi me slomio.

13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.

Uze me za biljeg i strijelama osu, nemilosrdno mi bubrege probode i mojom žuči zemlju žednu natopi.

14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.

Na tijelu mi ranu do rane otvara, kao bijesan ratnik nasrće na mene.

15 Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.

Tijelo sam golo u kostrijet zašio, zario sam čelo svoje u prašinu.

16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;

Zapalilo mi se sve lice od suza, sjena tamna preko vjeđa mi je pala.

17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.

A nema nasilja na rukama mojim, molitva je moja bila uvijek čista.

18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!

O zemljo, krvi moje nemoj sakriti i kriku mom ne daj nigdje da počine.

19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!

Odsad na nebu imam ja svjedoka, u visini gore moj stoji branitelj.

20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,

Moja vika moj je odvjetnik kod Boga dok se ispred njega suze moje liju:

21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.

o, da me obrani u parbi mojoj s Bogom ko što smrtnik brani svojega bližnjega.

22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.

No životu mom su odbrojena ljeta, na put bez povratka meni je krenuti.