Jób 14
1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
Man [that is] born of a woman [is] of few days, and full of trouble.
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
He cometh forth like a flower, and is cut down: he fleeth also as a shadow, and continueth not.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
And dost thou open thy eyes upon such one, and bring me into judgment with thee?
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Who can bring a clean [thing] out of an unclean? not one.
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
Seeing his days [are] determined, the number of his months [is] with thee, thou hast appointed his bounds that he cannot pass;
6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
Turn from him, that he may rest, till he shall accomplish, as a hireling, his day.
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
For there is hope of a tree, if it is cut down, that it will sprout again, and that its tender branch will not cease.
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
Though its root shall become old in the earth, and its stock die in the ground;
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
[Yet] through the scent of water it will bud, and bring forth boughs like a plant.
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
But man dieth, and wasteth away: yes, man yieldeth his breath, and where [is] he?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
[As] the waters fail from the sea, and the flood decayeth and drieth up:
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
So man lieth down, and riseth not: till the heavens [shall be] no more, they shall not awake, nor be raised out of their sleep.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
O that thou wouldst hide me in the grave, that thou wouldst keep me secret, until thy wrath is past, that thou wouldst appoint me a set time, and remember me! (Sheol h7585)
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
If a man dieth, shall he live [again]? all the days of my appointed time will I wait, till my change shall come.
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
Thou shalt call, and I will answer thee: thou wilt have a desire to the work of thy hands.
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
For now thou numberest my steps: dost thou not watch over my sin?
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
My transgression [is] sealed up in a bag, and thou sewest up my iniquity.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
And surely the mountain falling cometh to naught, and the rock is removed out of its place.
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
The waters wear the stones: thou washest away the things which grow [out] of the dust of the earth; and thou destroyest the hope of man.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
Thou prevailest for ever against him, and he passeth: thou changest his countenance, and sendest him away.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
His sons come to honor, and he knoweth [it] not; and they are brought low, but he perceiveth [it] not of them.
22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
But his flesh upon him shall have pain, and his soul within him shall mourn.
