Jób 14
1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
Man [that is] born of a woman [is] of few days, and full of trouble.
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
He cometh forth like a flower, and is cut down: he fleeth also as a shadow, and continueth not.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
And dost thou open thine eyes upon such an one, and bringest me into judgment with thee?
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Who can bring a clean [thing] out of an unclean? not one.
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
Seeing his days [are] determined, the number of his months [are] with thee, thou hast appointed his bounds that he cannot pass;
6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
Turn from him, that he may rest, till he shall accomplish, as an hireling, his day.
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
For there is hope of a tree, if it be cut down, that it will sprout again, and that the tender branch thereof will not cease.
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
Though the root thereof wax old in the earth, and the stock thereof die in the ground;
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
[Yet] through the scent of water it will bud, and bring forth boughs like a plant.
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
But man dieth, and wasteth away: yea, man giveth up the ghost, and where [is] he?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
[As] the waters fail from the sea, and the flood decayeth and drieth up:
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
So man lieth down, and riseth not: till the heavens [be] no more, they shall not awake, nor be raised out of their sleep.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
O that thou wouldest hide me in the grave, that thou wouldest keep me secret, until thy wrath be past, that thou wouldest appoint me a set time, and remember me! (Sheol h7585)
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
If a man die, shall he live [again]? all the days of my appointed time will I wait, till my change come.
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
Thou shalt call, and I will answer thee: thou wilt have a desire to the work of thine hands.
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
For now thou numberest my steps: dost thou not watch over my sin?
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
My transgression [is] sealed up in a bag, and thou sewest up mine iniquity.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
And surely the mountain falling cometh to nought, and the rock is removed out of his place.
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
The waters wear the stones: thou washest away the things which grow [out] of the dust of the earth; and thou destroyest the hope of man.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
Thou prevailest for ever against him, and he passeth: thou changest his countenance, and sendest him away.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
His sons come to honour, and he knoweth [it] not; and they are brought low, but he perceiveth [it] not of them.
22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
But his flesh upon him shall have pain, and his soul within him shall mourn.
