Jób 10
1 Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.
Dodijao je duši mojoj život moj; pustiæu od sebe tužnjavu svoju, govoriæu u jadu duše svoje.
2 Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
Reæi æu Bogu: nemoj me osuditi; kaži mi zašto se preš sa mnom.
3 Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
Je li ti milo da èiniš silu, da odbacuješ djelo ruku svojih i savjet bezbožnièki obasjavaš?
4 Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
Jesu li u tebe oèi tjelesne? vidiš li kao što vidi èovjek?
5 Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
Jesu li dani tvoji kao dani èovjeèji, i godine tvoje kao vijek ljudski,
6 Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
Te istražuješ moje bezakonje i za grijeh moj razbiraš?
7 Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!
Ti znaš da nijesam kriv, i nema nikoga ko bi izbavio iz tvoje ruke.
8 Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
Tvoje su me ruke stvorile i naèinile, i ti me otsvuda potireš.
9 Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
Opomeni se da si me kao od kala naèinio, i opet æeš me u prah obratiti.
10 Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
Nijesi li me kao mlijeko slio i kao sir usirio me?
11 Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
Navukao si na me kožu i meso, i kostima i žilama spleo si me.
12 Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.
Životom i milošæu darivao si me; i staranje tvoje èuvalo je duh moj.
13 De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
I sakrio si to u srcu svojem; ali znam da je u tebe.
14 Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.
Ako sam zgriješio, opazio si me, i nijesi me oprostio bezakonja mojega.
15 Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
Ako sam skrivio, teško meni! ako li sam prav, ne mogu podignuti glave, pun sramote i videæi muku svoju.
16 Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
I ako se podigne, goniš me kao lav, i opet èiniš èudesa na meni.
17 Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
Ponavljaš svjedoèanstva svoja protiv mene, i umnožavaš gnjev svoj na me; vojske jedna za drugom izlaze na me.
18 Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
Zašto si me izvadio iz utrobe? o da umrijeh! da me ni oko ne vidje!
19 Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!
Bio bih kao da nigda nijesam bio; iz utrobe u grob bio bih odnesen.
20 Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
Nije li malo dana mojih? prestani dakle i okani me se da se malo oporavim,
21 Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
Prije nego otidem odakle se neæu vratiti, u zemlju tamnu i u sjen smrtni,
22 Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.
U zemlju tamnu kao mrak i u sjen smrtni, gdje nema promjene i gdje je vidjelo kao tama.
