< Zakariás 12 >

1 Beszédje az Örökkévaló igéjének Izraél felől. Úgymond az Örökkévaló, aki kiterjeszti az eget és megalapítja a földet, és megalkotja az embernek szellemét ő benne. 2 Íme én teszem Jeruzsálemet támolygás csészéjévé mind a népeknek körös-körül, és Jehúda számára is, mely ott lesz az ostromnál Jeruzsálem ellen. 3 És lészen ama napon, teszem Jeruzsálemet súlyemelés kövévé, mind a népeknek: mind a kik emelgetik, meg-megkarczolódnak, és összegyűlnek körüle mind a földnek nemzetei. 4 Ama napon, úgymond az Örökkévaló, megverek minden lovat bódultsággal, lovasát pedig tébolyodással – de Jehúda háza fölött nyitva tartom szemeimet – s a népeknek minden lovát vaksággal verem meg. 5 És mondják majd Jehúda nemzetségei szivükben: Bátorításul vannak nekem Jeruzsálem lakói az Örökkévaló, a seregek ura, az ő istenük által! 6 Ama napon teszem Jehúda nemzetségeit olyanokká, mint tűz-fazék a fa között és mint tűzfáklya a kéve között, és fölemésztik jobbra és balra mind a népeket köröskörül; és marad még Jeruzsálem a maga helyén, Jeruzsálemben. 7 Erre legelőször megsegíti az Örökkévaló Jehúda sátrait, azért hogy ne nőjön Dávid házának dicsősége meg Jeruzsálem lakójának dicsősége föléje Jehúdának. 8 Ama nap megvédi az Örökkévaló Jeruzsálem lakóját, és lészen az elgyengült közöttük ama napon olyan, mint Dávid, Dávid háza pedig olyan, mint isten, mint az Örökkévaló angyala ő előttük. 9 És lészen ama napon: szándékozom kipusztítani mindazon nemzeteket, melyek eljöttek Jeruzsálem ellen. 10 És majd kiöntöm Dávid házára és Jeruzsálem lakójára a kegyelemnek és könyörületnek szellemét, és föltekintenek hozzám annak miatta, kit átszúrtak; és gyászt tartanak fölötte, mint mikor gyászt tartanak az egyetlen miatt, keseregnek fölötte, mint mikor keseregnek az elsőszülött miatt. 11 Ama napon nagy lesz a gyászolás Jeruzsálemben, mint Hadádrimmón gyászolása Megiddón sikságában. 12 Gyászt fog tartani az ország, minden egyes család külön: Dávid házának családja külön, meg a nejeik külön; Nátán házának családja külön, meg a nejeik külön. 13 Lévi házának családja külön, meg a nejeik külön; Simei családja külön, meg a nejeik külön; 14 mind a többi családok, minden egyes család külön, meg nejeik külön.

< Zakariás 12 >