Zsoltárok 9

1 A karmesternek, Mút-labbénre. Zsoltár Dávidtól. Hadd magasztalom az Örökkévalót egész szívemmel, hadd beszélem el mind a csodatotteidet!

2 Hadd örvendek és ujjongok benned, hadd zengem nevedet, oh Legfelső!

3 A mikor hátrafordulnak ellenségeim, megbotlanak s elvesznek színed elől.

4 Mert te elvégezted ítéletemet és ügyemet, trónra ültél, igazságos biró.

5 Megdorgáltál nemzeteket, elveszítotted a gonoszt, eltörölted nevüket mindörökre.

6 Az ellenségek eltüntek – romok mindétig; városokat szakítottál ki – elveszett az ő emlékük.

7 De az Örökkévaló örökké trónol, megszilárdította az ítéletre trónját.

8 És ő itéli igazsággal a világot, megbírálja a nemzeteket egyenességgel;

9 hogy legyen az Örökkévaló mentsvárúl az elnyomottnak, mentsvárúl az inség idejében.

10 Bíznak tehát benned, a kik nevedet ismerik, mert nem hagytad el a téged keresőket, Örökkévaló.

11 Zengjetek az Örökkévalónak, ki Cziónban székel, jelentsétek a népek közt cselekedeteit.

12 Mert a ki az elontott vért követeli, megemlékezett azokról, nem felejtette el az alázatosak kiáltását.

13 Kegyelmezz nekem, Örökkévaló, lásd nyomorgásomat gyülölőimtől, ki fölemelsz engem a halál kapúiból;

14 azért, hogy elbeszélhessem minden dicséretedet, Czión leányának kapuiban vigadhassak segítségedben.

15 Elsülyedtek nemzetek a veremben, melyet készítottek; a hálóban, melyet elrejtettek, megfogatott a lábuk.

16 Megismertette magát az Örökkévaló: ítéletet elvégzett, keze művei által tőrbe esik a gonosz. Higgájón. Széla.

17 Az alvilágba térnek a gonoszok, mind a nemzetek, az istenfelejtők. (Sheol h7585)

18 Mert nem mindétig felejtetik el a szűkölködő, a szegények reménye nem vész el örökké.

19 Kelj föl, Örökkévaló, ne hatalmaskodjék a halandó, itéltessenek a nemzetek a te színed előtt;

20 szerezz, Örökkévaló, félelmet nekik, tudják meg a nemzetek, hogy halandók ők! Széla.