Zsoltárok 30

1 Zsoltár. Ének a ház fölavatásakor. Dávidtól. Magasztallak, Örökkévaló, hogy kihúztál engem és nem örvendeztetted rajtam ellenségeimet.

2 Örökkévaló, én Istenem, fohászkodtam hozzád és te meggyógyítottál.

3 Örökkévaló, fölhoztad az alvilágból lelkemet, fölélesztettél a gödörbe szállók közül. (Sheol h7585)

4 Zengjetek az Örökkévalónak, ti jámborai, és hálát mondjatok szent nevének.

5 Mert pillanatnyi a haragja, életnyi a kegyelme; estve meghál a sírás, s reggelre – újjongás.

6 Én pedig mondtam, jólétemben: nem tántorodom meg soha.

7 Örökkévaló, kegyelmedben állítottál erős hegyre; elrejtetted arczodat, rémültté lettem.

8 Hozzád, Örökkévaló, kiáltok föl, és az Úrhoz könyörgök:

9 Mi haszon van véremben, verembe szálltamban? Por magasztal-e téged, hirdeti-e hűségedet?

10 Halljad, Örökkévaló, és kegyelmezz nekem; Örökkévaló, légy segítő nekem.

11 Fordítottad gyászolásomat körtánczra nekem; feloldoztad zsákomat és felöveztél örömmel.

12 Azért hogy zengjen neked a lelkem, s ne hallgasson el: Örökkévaló, én Istenem, örökké magasztallak.