Zsoltárok 132

1 Zarándoklás éneke. Emlékezzél meg, Örökkévaló, Dávid számára mind az ő sanyargásáról.

Ein song til høgtidsferderne. Herre, kom i hug for David all hans møda!

2 Aki megesküdött az Örökkévalónak; fogadást tett Jákób hatalmasának:

Han som svor for Herren, lova Jakobs velduge:

3 nem megyek be házam sátrába, nem szállok föl ágyam nyoszolyájára,

«Ikkje gjeng eg inn i mitt heimetjeld, ikkje stig eg upp på lega i mi seng,

4 nem engedek álmot szemeimnek, szempilláimnak szendergést,

ikkje unner eg augo svevn, ikkje augneloki ein blund,

5 mígnem találok helyet az Örökkévalónak; lakást Jákób hatalmasának.

fyrr eg finn ein stad for Herren, ein bustad for Jakobs velduge.»

6 Íme, hallottuk Efrátban, találtuk az erdő mezejében.

Sjå, me høyrde um henne i Efrata, so fann me henne i skogbygdi.

7 Hadd menjünk be lakásába, boruljunk le lábai zsámolyához!

Lat oss ganga til hans bustad, lat oss tilbeda for hans fotskammel!

8 Kelj föl, Örökkévaló, nyugvóhelyedre, te és hatalmad ládája.

Statt upp, Herre, og kom til din kvilestad, du og ditt veldes kista!

9 Papjaid öltözzenek igazságba és jámboraid ujjongjanak!

Prestarne dine klæde seg i rettferd, og dine trugne ropa med fagnad!

10 Dávid szolgád miatt ne utasítsd vissza fölkentednek arczát.

For David, din tenars skuld vis ikkje frå deg åsyni åt den du hev salva!

11 Megesküdött az Örökkévaló Dávidnak igazában, a mitől el nem tér: Tested gyümölcséből valót helyezek a te trónodra;

Herren hev svore David ein sann eid, den gjeng han ikkje ifrå: «Av di livsfrukt vil eg setja kongar på din stol.

12 ha fiaid megőrzik szövetségemet s bizonyságomat, melyre őket tanítom, fiaik is mindenkorig üljenek a te trónodon!

Dersom dine søner held mi pakt og mine vitnemål som eg skal læra deim, so skal og deira søner æveleg og alltid sitja på din kongsstol.»

13 Mert kiválasztotta az Örökkévaló Cziónt, megkívánta azt magának lakóhelyül:

For Herren hev valt seg Sion, han ynskte det til sin bustad:

14 ez nyugvóhelyem mindenkorra, itt fogok lakni, mert megkivántam azt.

«Dette er min kvilestad for all tid, her vil eg bu, for det hev eg ynskt.

15 Eleségét áldva áldom, szűkölködőit jóllakatom kenyérrel,

Maten her vil eg rikleg signa, dei fatige vil eg metta med brød,

16 papjait meg üdvbe öltöztetem, és jámborai ujjongva ujjonganak.

og prestarne vil eg klæda med frelsa, og dei gudlege skal ropa høgt av fagnad.

17 Ott sarjasztok szarvat Dávidnak, elrendezek mécsest fölkentemnek.

Der vil eg lata veksa upp eit horn for David, der hev eg stelt til ei lampa for den eg hev salva.

18 Ellenségeit szégyenbe öltöztetem, rajta pedig tündöklik koszorúja.

Hans fiendar vil eg klæda med skam, men yver honom skal hans kruna stråla.»