Jób 7
1 Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
Nije li èovjek na vojsci na zemlji? a dani njegovi nijesu li kao dani nadnièarski?
2 Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
Kao što sluga uzdiše za sjenom i kao što nadnièar èeka da svrši,
3 úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
Tako su meni dati u našljedstvo mjeseci zaludni i noæi muène odreðene mi.
4 Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
Kad legnem, govorim: kad æu ustati? i kad æe proæi noæ? i sitim se prevræuæi se do svanuæa.
5 Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
Tijelo je moje obuèeno u crve i u grude zemljane, koža moja puca i rašèinja se.
6 Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
Dani moji brži biše od èunka, i proðoše bez nadanja.
7 Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
Opomeni se da je moj život vjetar, da oko moje neæe više vidjeti dobra,
8 nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
Niti æe me vidjeti oko koje me je viðalo; i tvoje oèi kad pogledaju na me, mene neæe biti.
Kao što se oblak razilazi i nestaje ga, tako ko siðe u grob, neæe izaæi, (Sheol h7585)
10 nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
Neæe se više vratiti kuæi svojoj, niti æe ga više poznati mjesto njegovo.
11 Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
Zato ja neæu braniti ustima svojim, govoriæu u tuzi duha svojega, naricati u jadu duše svoje.
12 Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
Eda li sam more ili kit, te si namjestio stražu oko mene?
13 Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
Kad reèem: potješiæe me odar moj, postelja æe mi moja oblakšati tužnjavu,
14 akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
Tada me strašiš snima i prepadaš me utvarama,
15 Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
Te duša moja voli biti udavljena, voli smrt nego kosti moje.
16 Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
Dodijalo mi je; neæu dovijeka živjeti; proði me se; jer su dani moji taština.
17 Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
Šta je èovjek da ga mnogo cijeniš i da mariš za nj?
18 és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
Da ga pohodiš svako jutro, i svaki èas kušaš ga?
19 Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
Kad æeš se odvratiti od mene i pustiti me da progutam pljuvanku svoju?
20 Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
Zgriješio sam; šta æu ti èiniti, o èuvaru ljudski? zašto si me metnuo sebi za biljegu, te sam sebi na tegobu?
21 S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
Zašto mi ne oprostiš grijeh moj i ne ukloniš moje bezakonje? jer æu sad leæi u prah, i kad me potražiš, mene neæe biti.
