Jób 7

1 Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!

2 Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:

3 úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.

4 Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.

5 Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.

6 Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.

7 Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;

8 nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.

9 Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol h7585)

10 nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.

11 Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!

12 Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?

13 Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:

14 akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.

15 Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.

16 Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!

17 Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,

18 és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?

19 Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?

20 Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?

21 S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.