Jób 4
1 Felelt a Témánbeli Elífáz és mondta:
Then responded Eliphaz the Temanite, and said: —
2 ajjon ha szólni próbálnánk hozzád, terhedre volna-e; de visszatartani a szavakat ki bírja?
If one attempt a word unto thee, wilt thou be impatient? But, to restrain speech, who, can endure?
3 Íme, oktattál sokakat, és lankadt kezeket megerősítettél;
Lo! thou hast admonished many, and, slack hands, hast thou been wont to uphold:
4 a megbotlót fönntartották szavaid és görnyedező térdeket megszilárdítottál.
Him that was stumbling, have thy words raised up, and, sinking knees, hast thou strengthened.
5 Most hogy reád jött, terhedre van, hozzád ér, és megrémültél?
But, now, it cometh upon thee, and thou despairest, It smiteth even thee, and thou art dismayed.
6 Nemde istenfélelmed a te bizodalmad, reményed pedig útjaid gáncstalansága!
Is not, thy reverence, thy confidence? And is not, thy hope, the very integrity of thy ways?
7 Gondolj csak rá: ki az, ki ártatlanul veszett el, és hol semmisültek meg egyenesek?
Remember, I pray thee, who, being innocent, hath perished, or when, the upright, have been cut off.
8 A mint én láttam: kik jogtalanságot szántottak és bajt vetettek, azt aratják is;
So far as I have seen, They who plow for iniquity and sow misery, reap the same:
9 Isten leheletétől elvesztek, s haragja fuvallatától elenyésznek.
By the blast of GOD, they perish, And, by the breath of his nostrils, are they consumed:
10 Oroszlán ordítása, vadállat üvöltése és az oroszlánkölykök fogai kitörettek.
[Notwithstanding] the roaring of the lion, and the noise of the howling lion, yet, the teeth of the fierce lions, are broken:
11 Oroszlán elvész ragadmány híján, s a nőstényoroszlán fiai szertezüllenek.
The strong lion perishing for lack of prey, Even the whelps of the lioness, are scattered.
12 De én hozzám egy ige lopódzott, és neszt fogott fel fülem belőle.
But, unto me, something was brought by stealth, —and mine ear caught a whispering of the same:
13 Képzetek közt az éj látományaitól, mikor mély álom esik az emberekre:
When there were thoughts, from visions of the night, —When deep sleep falleth upon men,
14 rettegés lepett meg és remegés, és összes csontjaimat megrettentette.
Dread, came upon me, and trembling, The multitude of my bones, it put in dread:
15 S egy szellem suhant el arczom mellett, borzadott testemnek hajaszála.
Then, a spirit, over my face, floated along, The hair of my flesh bristled-up:
16 Ott áll, de nem ismerem meg ábrázatát, egy alak van szemeim előtt; suttogást meg hangot hallok:
It stood still, but I could not distinguish its appearance, I looked, but there was no form before mine eyes, —A whispering voice, I heard: —
17 Igaznak bizonyul-e halandó az Isten előtt, vagy alkotója előtt tisztának-e a férfi?
Shall, mortal man, be more just than GOD? Or a man be more pure than, his Maker?
18 Lám, szolgáiban nem hisz és angyalaira vet gáncsot;
Lo! in his own servants, he trusteth not, and, his own messengers, he chargeth with error:
19 hát még kik agyagházakban laknak, a kiknek a porban van alapjuk, összezúzzák őket hamarább molynál.
How much more the dwellers in houses of clay, which, in the dust, have their foundation, which are crushed sooner than a moth:
20 Reggeltől estig összetöretnek, észrevétlenül elvesznek örökre.
Betwixt morning and evening, are they broken in pieces, With none to save, they utterly perish:
21 Nemde megszakad bennök kötelük, meghalnak, de nem bölcsességben!
Is not their tent-rope within them, torn away? They die, disrobed of wisdom!
