Job 30

1 "Und jetzt verlachen solche mich, die jünger sind als ich, ja solche, deren Väter ich nicht beigesellen möchte meinen Herdenhunden!

Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.

2 Was sollte mir selbst ihrer Hände Kraft, denn Rüstigkeit geht ihnen doch verloren!

Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!

3 Durch Mangel und durch harten Hunger sollen sie sich Nahrung aus der Wüste holen, dem Lande des Orkans und Sturmes.

Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.

4 Sie sollten Melde pflücken am Gesträuche, und ihre Nahrung seien Ginsterwurzeln!

A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.

5 Von Wasserstellen sollten sie vertrieben werden! Man schreie über sie wie Diebe,

Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.

6 daß sie in schauerlichen Schluchten, in Erdlöchern und Felsenhöhlen siedeln,

Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.

7 und daß sie im Gebüsche gröhlen und unter Nesseln sich zusammenkauern!

A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.

8 Sie, eine Brut so schlecht und ehrlos, sie sollten tief im Staube liegen!

Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.

9 Und jetzt bin ich ihr Spottgesang; ich diene ihnen zum Gerede.

És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!

10 Ja, sie verabscheun mich und rücken fern von mir und scheun sich nicht, mir ins Gesicht zu speien.

Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.

11 Er löste mir das Diadem und warf mich auf den Boden, daß sie den Zügel vor mir schießen lassen konnten.

Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.

12 Zur Prüfung stehn die Gegner auf; sie lähmen mir die Füße und werfen gegen mich die Wege für ihr Unheil auf.

Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.

13 Sie reißen meine Pfade auf, verhelfen mir zum Falle, und niemand hindert sie.

Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.

14 Sie kommen wie ein breiter Dammbruch her; sie wälzen sich mit Ungestüm heran.

Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.

15 Da kommen Schrecken über mich; dem Wind gleich jagt mein Glück davon; fort zieht mein Heil wie eine Wolke.

Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.

16 Mein Leben ist in mir zerflossen, und jammervolle Tage halten mich gefesselt.

Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.

17 Des Nachts bohrt's mir in dem Gebein; auf meinen bloßgelegten Knochen kann ich nimmer liegen.

Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.

18 Mit Allgewalt packt er mich an und schnürt mich in des Unterkleides Schlitze ein.

A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.

19 Er wirft mich in den Schmutz; dem Staub, der Asche bin ich gleich. -

A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.

20 Ich schreie auf zu Dir. Doch Du hörst nicht auf mich. Ich halte ein; da gibst Du auf mich acht.

Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!

21 Du zeigst Dich grausam gegen mich und geißelst mich mit Deiner starken Hand.

Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.

22 Du schickst den Wind, mich zu entführen; der Sturm fährt mit mir auf und ab.

Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.

23 Ich weiß ja wohl: Du willst zum Tod mich treiben, in das Versammlungshaus für alles Lebende.

Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;

24 Auf Wunsch jedoch greift er nicht zu, schreit man in seinem Unglück drob um Hilfe. -

De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?

25 Beweinte ich nicht den Unseligen; war nicht mein Herz des Armen wegen sehr betrübt? -

Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?

26 Weil ich auf Glück gehofft, doch Unheil kam; auf Licht geharrt, doch Dunkel kam,

Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.

27 so ist im Aufruhr ohne Unterlaß mein Inneres. Des Leidens Tage überfielen mich.

Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.

28 Tieftraurig wandle ich einher, wo keine Sonne scheint. Ich trete dem Vereine bei, wo ich nur heulen kann.

Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.

29 Der Schakale Vereinsbruder bin ich und ein Gesell dem Vogel Strauß.

Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.

30 Zu schwarz ward meine Haut, daß sie mir bliebe, und mein Gebein ist mir von Glut verbrannt.

Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.

31 So diente meine Harfe mir zum Trauerliede, zu bitterem Schluchzen die Schalmei."

Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.